Morzsák

A Köllő-siremlék. A korán elhunyt jeles szobrászművésznek, Köllő Miklósnak közadakozásból állítja fel siremlékét egy bizottság, melynek élén Zala György és Kiss György művészek állanak. Az emlék fölállításának költsége körülbelül ezer koronát tesz; ezt az összeget gyűjtés utján szerzik meg. Adakozások Péterfy Tamáshoz (Budapest, IX. Köztelek) küldendők.

 
A Szent Erzsébet-templom alapkövét, szept. 8-án pedig fölszentelte a clevelandi püspök. Azóta a hitközség egyre gyarapodott tagokban és vagyonban. Saját temploma lett, még pedig a fából épűlt magyar-tót templom helyett díszes, kőből és téglából épűlt templom, mely közel 16 ezer dollárba került.

A templomhoz előbb egy, majd később még egy iskola kerűlt. A gyermekek nagy száma miatt csak az idősebbek járhattak magyar iskolába. Végre ezen a bajon is segítettek és nagy áldozatkészséggel felépűlt a díszes kétemeletes iskola. Igy most a gyermekek, számra 350-nél többen, mind a magyar iskolába járnak. A tanítást angol apáczák végzik s e mellett a plébános tart magyar nyelvű oktatást.