Szilágyi ismét megjavította a 10 km-es futás magyar rekordját

A BSzKRT atlétikai versenyének az adott különös jelentőséget, hogy válogató jellegű volt az elkövetkezendő nagy nemzetközi mérkőzésekre. Rövid egymásután három válogatott mérkőzésen kell helyt állni a magyar atlétagárdának, a jugoszlávok, a lengyelek és végül az atlétika fejedelmei a finnek ellen.

A BSzKRT versenyéről többen hiányoztak a legjobbak közül. Ezeknek formájáról a bécsi főiskolai világbajnokságokon elért eredményeik alapján tájékozódnak. Az itthoniaknak a vasárnapi verseny jó erőpróba volt.

A 100 m síkfutással kezdődik a verseny. Gyenes (MAC) könnyedén, megszorítás nélkül győz. Ideje így is elég jó: 10.7 mp 2. Regős (UTE) 11 mp. 3. Baranyai (UTE) 11.2 mp.

A 110 m gátfutásban csak két induló volt Novák (DiMÁVAG és Hikitch (BLE) Nagy küzdelmet folytat a két fiatal versenyző. Novák csak mellszélességgel győz. Ideje 16.1 mp. Hikisch ideje ugyanennyi.

A 200 m-es síkfutásban hat versenyző állt starthoz. Eper, Lendvai, Németh sorrend alakul ki már az elején A sorrend csak a célegyenesben változik meg, ahol Eper visszaesik. Németh kitör és nagy harcot folytat Lendvaival az elsőségért.

Izgalmas finis után Lendvai (BBTE) mellszélességgel az első. Ideje 5 p. 35.8 mp. Németh (MAC) ideje ugyanennyi, 3. Eper (UTE) 5 p. 38.5 mp.

Súlydobásban Darányi dr. javuló formáról lett tanúságot. 14.93 m-es dobással győzte le Némethet (BSzKRt), aki 14.49 m-t dobott. 3. Krasznai (FTC) 13.24 m.

A 400 m-es síkfutásban erős küzdelem volt. Eleinte Paulusz vezetett, de 250 m-nél Temesvári erősít és magával „húzza” Berényit is. Óriási harc után Berényi (BLE) győz mellszélességgel. Ideje 52.4 mp. 2. Temesvári (BBTE) 52.4 mp. 3. Abaffy (BBTE) 53.4 mp.

A 800 méteres síkfutásban Híres fölényesen került az első helyre. A helyezésekért azonban nagy küzdelmek voltak. 1. Híres (UTE) 1 p. 56.8 mp. 2. Monostori (BEAC) 1 p. 59.4 mp, 3. Szegedi (BBTE) 1 p. 59.5 mp.

Magasugrásban kiábrándító eredmények voltak. 1. Szellyei (Székesfehérvár) 175 cm. 2. Máté (Postás) 175 cm. 3. Jászffy (BBTE) 170 cm.

Távolugrásban is gyengék az eredmények. 1. Zajki (BBTE) 708 cm. 2. Baki (Di. MÁVAG) 668 cm. 3. Dusnoki (MAC) 664 cm.

A 200 méteres síkfutás is Gyenes könnyű zsákmánya lett. Ideje 22.2 mp. A második helyet Regős (UTE) szerezte meg 22.6 mp-es idővel. 3. Baranyai (UTE) 22.7 mp.

A 400 méteres gátfutásban Margó már az elején nagy előnyt szerez és biztosan, gyenge idővel szerzi meg az első helyet. Ideje 56.7 mp. 2. Verbőczy (PEAC) 58.1 mp. 3. Szörényi (UTE) 58.4 mp.

Hármasugrásban két induló volt. Győzött Kapros (DEAC) 13.70 m. 2. Simonyi (TFSC) 13.29 m.

A 10.000 méteres síkfutásban mindjárt Szilágyi és Kelen mentek az élre. Esztergomi egy ideig a nyomukban volt, de aztán leszakadt. Az utolsó 200 méteren váratlanul nagy harc keletkezett Szilágyi és Kelen között. Szilágyi meg akart szökni, de Kelen mellette maradt.

A finisben Szilágyi erősített és országos rekorddal 30 p. 49.2 mp.-cel győzött. A legutóbbi rekordot is ő tartotta 30 p. 54.6 mp.-cel. A másodiknak befutó Kelen szintén kitűnő időt ért el: 30 p. 49.8 mp.

Harmadik Esztergomi 31 p. 46 mp. idővel. Diszkoszvetésben első Kuliczy (BBTE) 47 m. 70 cm. 3. Józsa dr. (PEAC) 46 m. 32 cm. 3. Madaras (BSzKRT) 45 m. 70 cm. 100-200-400-800 méteres stafétafutásban 1. UTE (Regös, Bottai, Szöregi, Híres) 3 p. 23.7 mp. 2. BBTE. 3. BSzKRT.