A tarlóbuktatásról

A milyen bizonyos, hogy péntek után szombat következik, ép olyan bizonyos, hogy a gazdák közt aratás után előkerül a tarlóbuktatás kérdése.
Ez tudvalevőleg nem egyéb, mint hogy mihelyt lekerül a szántóföldekről a gabona, tüstént sekélyen, 5-6 centiméter mélyen fel kell azokat szántani. Még pedig azért, hogy így mihelyt megázik a talaj, mindjárt kikél valamennyi elhullatott gyommag, melyeket aztán a következő szántás megsemmisít. Míg máskülönben a föld felszínén heverő gyommagvak, – legalább nagyrészt, – nem kelnének ki, hanem szépen megvárnák, míg a rendes vetőszántással földbe kerűlnek és majd együtt bujnának ki a gabonával, elgazosítván, sőt esetleg el is nyomván azt.

De a tarlóbuktatásnak nem csak annyi haszna van, hogy a gyomirtásnak legsikeresebb eszköze, hanem még egyéb is, a mi nem kevésbbé ajánlatossá teszi eme művelet gyakorlását.

Ugyanis, kivált Alföldünkön, nagyon sokszor száraz a nyár utólja s ősz eleje.
Az őszi szántást lehetetlenség végezni, mert a föld olyan keménynyé szikkad, mint a kőszikla; de ha nem megy is épen ennyire a dolog, nem győzzük szántóvassal az ekét, annyira kopik a kemény földben, a szántás pedig rendkívűl göröngyös, egyenetlen lesz.

Sokszor elkésünk e miatt az őszi vetéssel, vagy olyan lesz az, a miben nem sok köszönet van.

Mindezt elkerülhetjük az idején végrehajtott tarlóbuktatással. Mert az a sekély földréteg, a melyet felszántottunk, az alatta levő réteget nem engedi teljesen kiszáradni, úgy, hogy az ilyen táblát vető alá szépen szánthatjuk még akkor is, midőn a tarlóbuktatásban nem reszesűlt táblákon teljességgel lehetetlen a munka.

Igen nagy haszna még a tarlóbuktatásnak az, hogy sok gabonaellenség, mint pl. a gabonalégy és darázs, a gabona-levéltetű torzsgomba, stb. szaporodását tetemesen csökkenti, a mennyiben azok álczái, illetőleg szaporítószervei jórészt a föld alá kerűlvén, ott nagyobbára elpusztúlnak.

Ezen tagadhatatlan előnyökkel szemben a tarlóbuktatás ellenzői azt szokták felhozni, hogy a leszántás által oda lesz a várható tarló-legelő és hogy a buktatás sok munkába kerűl.
Erre azonban azt felelhetjük, hogy sokkal több hasznunk van abból, ha a szántóföld, bár csak részben is, megszabadul a gyomoktól és különféle gabonapusztitóktól, mint a tarló-legelőből, mely a száraz időben különben is alig ér valamit; valamint nagyobb haszon még a jó tarló-legelőnél is az, ha idején és jól tudjuk végezni a vetőszántást, – a mit, a mint láttuk, az idején megejtett tarlóbuktatás, még nagy szárazságban is lehetővé tesz.

Egyébiránt a buktatással nem is vesztjük el egészen a tarló-legelőt.
Mert ha a buktatás után hamarjában egy kis eső lesz, mindját kizöldülnek az elhullott gabona- és gyommagvak s gyakran jó legelőt adnak a gyenge növények. A sertés pedig kedvére turkálhat a buktatott tarlón s mindig talál ott magának valamit.

A mi azt az ellenvetést illeti, hogy a buktatás munkába kerűl, hát bizony az tagadhatatlan.
De ingyen, munka nélkül semmit se adnak. S ha a munkának meg van a haszna, nem is vonakodik attól a helyesen számító gazda. Különben, mivel a buktatás igen sekélyen történik, azért kettős vagy hármas ekével végezhető, a mi a munkát igen meggyorsítja. S a mennyi munkát most végeztünk, körülbelől meg fogjuk azt majd a könnyebben eszközölhető őszi szántásnál takarítani.

Fődolog azonban a tarlóbuktatásnál, hogy azt tüstént az aratás után kell végezni, midőn a talaj a rajta tenyészett gabona beárnyékolása következtében még elég puha.
Mert ha aztán keményre megszáradt a felület, akkor a buktatási munkálat jóformán lehetetlen lesz.