A világválság szenzációs fordulata

Páris, augusztus 27.
A késő esti órákban futótüzként terjedt el a francia fővárosban a nemzetközi helyzetben bekövetkezett szenzációs fordulat hire. Egyelőre csak annyit tudnak, hogy forulat következett be, hogy milyen irányban, azt egyelőre homály fedi. Tény az, hogy vasárnap este 7 és 8 óra között Párisba, illetőleg Londonba repülőgépen megérkezett Hitler külön futárja, aki magával hozta a francia, illetőleg angol miniszterelnök számára a vezérkancellár személyes üzenetét.

A párisi érkezett külön futár este kilenc óra tájban adta át a nagyjelentőségű üzenetet Bonnet külügyminiszternek, aki nyomban intézkedett az iránt, hogy este 10 órára sajtó fogadást hivjanak össze.


Hivatalos jelentés a vasárnapi angol minisztertanácsról

London, aug.27.
A minisztertanács után a következő hivatalos közleményt adták ki: A kabinet hétfőn délben 12 órakor ujabb minisztertanácsot tart. Sir Neville Henderson berlini nagykövet hétfőn visszatér Berlinbe  és magával viszi az angol kormány válaszát. Hitler kancellár közlésére. A Hitler kancellár által az angol kormányhoz intézett közlés tartalma tekintetében a sajtóban napviágot látott jelentések teljesen illetéktelenek és nem felelnek meg a valóságnak.

Daladier vasárnap éjjel Weygand tábornokot fogadta

Páris, augusztus 27. ( Havas)
Daadier miniszterelnök a késő esti órákban fogadta Weygand tábornokot.

Hitler feltételeiről a hétfő déli angol minisztetranács dönt

Páris, augusztus 27.
Hitler elutasitotta az angol és francia béketervet. Lenygelország feltétel nélkül alávetette volna magát a Chamberlain és Daladier által ajánlott döntőbiróság határozatának. Hajnalban ujból pesszimizmus kerekedett felül Londonban és Párizsban