A parányi életek megmentése

A modern orvostudomány egyre több és több, nemrégen még lehetetlennek tartott életmentéseket kísérel meg, éspedig sikerrel. Szinte azt mondhatnánk, hogy az orvosok szótárából a „lehetetlen” szó kezd teljesen eltűnni, mert a tudomány minden módot felhasznál, ha vele emberéletet lehet megmenteni.

Egyik legmegkapóbb fejezet ezekből az életmentési kísérletekből a régebben „életképtelenének elnevezett csecsemők életben tartása. Ki ne emlékezne a híres kanadai ötös ikrek életéért, folytatott küzdelemre, mely az orvosi tudásnak és elővigyázatosságnak oly megrázóan szép példáját mutatta. A rendes fejlettségű csecsemő súlya 2500 grammtól 4000-ig terjed.

A 2500 gramm alatti súlyúakat csak különleges eljárásokkal tudják élet tartani, mert bizony az ilyen kis parányi emberkék, nagyon tökéletlenek. Minél kisebbek, annál kevésbé tudnak alkalmazkodni az élethez. Könnyen lehűlnek és ha egyszer a testhőmérsékletük 35 C fok alá száll, nem is menthetők meg.

Elsősorban tehát arra kell törekedni, hogy állandóan melegen tartsák őket. Régebben meleg vízzel telt palackokat fektettek a csöppségek mellé, ma már speciális csecsemőágyak készülnek, melyek a melegítést önműködően végzik. Képünkön látható egy ilyen csecsemőágy. Állandóan melegvíz folyik keresztül az oldalában elhelyezett csövekben és időnként ellenőrzik az ágy hőfokát, gondoskodnak rendszeres szellőzésről s ügyelnek a zárt ágy páratartalmára. Igy azután elérhető, hogy egyik veszélyes ártalom, a lehűlés, nem fordulhat elő.

A másik nagy nehézség az életképtelen csöppség táplálása. Szopni még nem tud, mert ahhoz még gyönge. Többet kell neki enni adni, mint a rendesen fejlődött csecsemőnek, de a gyomra nem bírja a szükséges mennyiséget befogadni. Tehát úgy segítenek a bajon, hogy gyakran, napjában 10-12-szer adnak anyatejet, a másik képünkön látható eljárással.

Említettük, hogy a kicsinyek nem tudnak még szopni, mert gyöngék. De gyakran nyelni sem tudnak, mert a beidegzésük erre sem fejlett. Ilyenkor az ápolónő puha, vékony gumicsövet tol le a szájon és nyelőcsövön keresztül a gyomorba. A gumicső másik végére kis pohárkát szerel fel, melyen a tej mennyisége pontosan jelezve van és így ereszti le a gyomorba az életadó táplálékot.

El lehet képzelni, hogy mennyi gond, figyelem, fáradság, elővigyázatosság kell ahhoz, hogy a kicsinyek ne szenvedjenek valamiben is hiányt. Más ártalmak is vannak. Bőrük fokozottan érzékeny. Könnyen telepszenek meg rajta bacillusok. Ezért nagyon tisztán kell tartani őket. Rendkívül érzékenyek a náthára, mely náluk még halálos betegségnek számít. A képen is látható, hogy az ápolónő orrát és száját kendővel takarja le, nehogy a szájban, torokban felnőttnél mindig jelenlévő bacillusok a kicsire átkerülhessenek és nála végzetes bajt okozzanak.

Csecsemőhalandóság nagyon lecsökkent ezekkel az eljárásokkal. Néhány hónapi intézeti kezelés után a cseppnyi emberkék haza is kerülhetnek, de az első életévben még jobban kell rájuk vigyázni, mint más normális csecsemőre. Lassanként azután utólérik szerencsésebb csecsemőtársaikat súlyban, fejlettségben, ellenállóképességben későbbi fejlődésükben már észre sem vehető, hogy milyen diadalmas harcot vívott életükért az orvost tudomány.

Szendey András dr.