Ujabb tudósítások a gyilkosságról

Az egyik összeesküvő katonatiszt következőkép beszéli el az összeesküvés történetét: Az összeesküvés szálai másfél évre nyulnak vissza és a katonatisztek közül 86-an voltak beleavatva.

A lapokban megjelent ama közlemények, melyek megnevezik a király gyilkosait, nem felelnek meg a valóságnak, ezt az összeesküvők nem árulják el, sőt a gyilkosság után megalakult hadügyi kormány előtt valamennyien részességet vállaltak a tettességet illetőleg.

Az összeesküvésbe beavatott vidéki tisztek levélbeli felszólításra jöttek Belgrádba és a város különböző helyein, hogy föltünést ne keltsenek, ötös-hatos csoportokban vendéglőkbe mentek. Bár hűvös idő volt, mégis az utczára nyíló terraszokon maradtak, mert figyelniök kellett a közös jelre.

Pont 12 órakor a Vracsár-hegyről három hatalmas rakéta röpült az ég felé, mire az egyik, hogy a többi figyelmét felhívja, így kiáltott fel: * Ni, milyen szép hulló csillagok!*

Erre a tisztek, hivatkozva arra, hogy reggel a kivonuláshoz korán kell kelniök, eltávoztak és a tiszti kaszinó sarkán gyülekeztek, majd a belügyminiszterium udvarából, mely a királyi palota szomszédságában van, a palota kapuja elé vonultak.

Itt egy az összeesküvésbe beavatott őrnagy a kaput kinyitotta és az összeesküvők benyomultak. Egy őrt álló csendőr azonban észrevette őket, fellármázta a testőrséget és heves harcz támadt köztük. A testőrséget vezető őrnagy elesett, mire a testőröket lefegyverezték, a palota udvarán levő kis kaszárnyába zárták őket s hat fegyveres tisztet hagytak őrizetükre.

Ekkor a palota főbejáratához vonultak, a melynek kapuját Naumovics alezredesnek kellett volna kinyitnia, ezt azonban saját hibáján kívül nem tehette. Ő ugyanis még másfél évvel ezelőtt be akarta vonni az összeesküvésbe Milikovics Velimírt, a király szárnysegédjét, Czinczár-Markovics miniszterelnök vejét is, a ki azonban vonakodott az összeesküvésben részt venni.

Tiszttársai azonban annyira szerették, hogy minden áron meg akarták kimélni az életét. Ezért Naumovics szárnysegédnek kötelességévé tették, hogy Milikovicsot éjfélre részegítse le. Ez azonban nem sikerült neki, sőt ő maga ázott el annyira, hogy a kaput nyithatta ki.

Az összeesküvők már türelmetlenkedtek, de mikor hiába várták Naumovicsot, létrán az ablakáig másztak és azt döngetni kezdték, de a szobából semmiféle neszt nem hallottak. Ekkor az ajtó alá dinamitot tettek, hogy maguk nyissanak utat a palotába.

Abban a pillanatban azonban, melyben a dinamit fölrobbant, érkezett oda Naumovics, hogy a kaput kinyissa, de a robbanás áldozata lett. Mihelyt a kapu szabad lett, az összeesküvők berohantak és szemben találták magukat Milikovicscsal, a ki egy Miloszarevics nevű főhadnagyot lelőtt.

Csakhamar azonban több lövésből találva, ő is holtan rogyott össze. A dinamitrobbanás összeszaggatta a villanyvezetékeket, ugy hogy mikor az összeesküvők a palotába hatoltak, ott teljes sötétségben mintegy háromnegyed óra hosszáig hiába kutattak a királyi pár után.

Egyszerre puskaropogást hallottak kivűlről, a mitől még jobban megrémültek, mert azt hitték, hogy elárulták őket. Kifelé tódultak s ekkor megtudták, hogy az általuk felállított két század katonaság visszaverte a király segítségére érkező csendőrséget.

Erre visszamentek a palotába, de már ekkor egy szomszédos házból gyertyákat kerítettek és azokkal világítottak. Egy óra hosszáig azonban ismét hiába keresték a királyi párt és már azt hitték, hogy vagy elmenekültek, vagy ugy el rejtőztek, hogy nem bírják őket megtalálni.

Erre mindegy öt perczig tanácskoztak és abban állapodtak meg, hogy az egész palotát felrobbantják magukkal együtt, mert élve nem akartak kézrekerülni. Ebből a czélból kivonultak az udvarra, hogy az előkészületeket megtegyék, de egy századost bent hagytak és ez tovább kutatott.

E közben a királyné meghallotta az utczai puskalövéseket, felrántotta az ablakot és onnan kiabált le:

-Segítség! Árulás! A katonaság meg akarja gyilkolni a királyt!

Ezt a kapun kivül állók meghallották és tudatták az udvarra kivonult összeesküvőkkel, hogy a királyi pár bent van a konakban.

A kint álló katonaság hatalmas zsivajba tört ki és folyton ezt kiabálta:

- Éljen Karagyorgyevics Péter! - egyidejüleg Draga királynéra, a ki rémülten állt a nyitott ablaknál, lövöldözni kezdtek, mire az visszavonult.

A királyi pár ekkor tudhatta, hogy menthetetlenül elveszett...