Kormányjavaslatok az országgyűlésnek

Még hosszabb idő választ le bennünket az országgyűlés őszi ülésszakától, de előre látható, hogy igen fontos ügyek kerülnek megvitatásra.
Három napon át tartott miniszteri tanácskozásban tárgyalta a kormány az országgyűlés elé terjesztendő javaslatokat; hogy azonban ezek mik voltak, arról semmi határozott közlemény nem jutott nyilvánosságra. De kétségtelen, hogy a legfontosabb s a legnagyobb nehézségeket magukban rejlő kérdések, melyekkel az országgyűlés a legközelebbi időkben foglalkozni lesz kénytelen, a kereskedelmi politika és a katonai ügyek körébe tartoznak. 

Az Olaszországgal való kereskedelmi szerződés aláírása szeptember 23-án végre megtörtént.
Feszült érdeklődéssel várták a megállapodásokat különösen a magyar bortermelők és borkereskedők. Két szerződést kötöttek: egy ideiglenest, mely a most fennálló ideiglenes helyébe lép s 1905 végéig érvényes s egy véglegest, melynek érvénye 1906 elején kezdődik s 12 évre van tervezve.

Az ideiglenes szerződés a borvámkedvezményt a jövő év elejétől kezdve teljesen megszünteti s ezzel a magyar bortermelők egyik legnagyobb panaszát orvosolja.
Ez évben, de csak deczember 31-éig, megengedi még 450,000 hektoliter vegyítésre való olasz bornak behozatalát, de kikötve azt, hogy csakis hatósági felügyelet alatt eszközlendő vegyítésre használható, hat és fél aranyforintnyi vám mellett. Az eddigi kedvezményes vám 3. 20 aranyforint volt. De ennek a behozatalnak is oly föltételek mellett kell megtörténni, - szárazföldön való behozatal, Budapesten és Bécsben való elvámolás – melyek az engedélyezett mennyiség tényleges behozatalát nagyon meg fogják nehezíteni.

A jövő év elejétől kezdve pedig 60 korona lesz a vám minden borra s ezzel bortermelésünk teljesen megszabadul a külföldi versenytől.
Bortermelőink és kereskedőink ezért nagyon meg vannak elégedve a megállapodásokkal. Még valamivel többet kaptak, mint a mennyit vártak. Úgy ez az ideiglenes olasz szerződés, mint a végleges szerződés előkészítése egyúttal biztos jeléűl vehető annak, hogy kormányunk a siker reményével indul neki a Németországgal és Svájczczal megkezdendő kereskedelmi tárgyalásoknak. 


Október 13-án nem volt ülés. Október 14-én megkezdték az olasz szerződés tárgyalását, de csekély érdeklődés mellett, mert a szerződés tartalmával mindenki tisztában van a néhány különleges véleményt leszámítva, a szerződést mindenki előnyösnek tartja. Az előadó, Rosenberg Gyula, türelmetlenül hallgatott beszédben fejtegette, hogy a kormány az ország érdekeire való tekintetből kénytelen volt e szerződést megkötni s hogy ezt az annak idején benyújtott felhatalmazási javaslat megszavazása nélkül tette, azért a kért felmentés megadását indítványozta.