Fizetésemelést kérnek a fővárosi üzemi munkások is

Levél a szerkesztőhöz

Mint ismeretes, a kormány a közszolgálati alkalmazottak
fizetéscsökkentésére vonatkozó rendeletet legutóbb hatályon kívül helyezte s elrendelte a régi fizetések fokozatos visszaállítását. A kormányrendelet, amely január 1-én lépett életbe, érthetően reménységet keltett a főváros üzemeiben alkalmazott munkások között is. Annakidején egy nagyobb befolyású várospolitikus kezdeményezésre ugyanis őket is besorolták a fizetéscsökkentést szenvedők közé.

Az üzemi munkások is természetesnek vélték tehát, hogy az új kormányintézkedés folytán ők is visszakapnak valamicskét régi járandóságukból. Annyival is inkább, mert hiszen a fizetéscsökkentés kétségtelenül súlyosabban érintette az üzemi munkásokat, mint a köztisztviselőket. Erre elég bizonyság, ha az időközi előléptetések statisztikájára utalunk. Az egyik fővárosi üzemben január elsejével 600 tisztviselő közül 300 részesült rendkívüli előléptetésben, míg 13.000 munkás közül mindössze 710.

Az üzemi munkásokat azonban az új rendelettel kapcsolatban csalódás érte.
A főváros egyik magasállású főtisztviselője kijelentette a minap, hogy a fővárosnak nem áll módjában még ötszázalékos béremelést sem adni. Szerinte ugyanis attól kell tartani, hogy ez a béremelés inflációt, vagy általános drágulást idézne elő. Mindenesetre nem szolgálja a megnyugvást, ha a főváros üzemeiben alkalmazott 33 ezer munkás igényét és jogos kívánságát figyelmen kívül hagyják az illetékesek. Pedig éppen a fővárosnak, mint erkölcsi testületnek, ezen a téren is jól példával és kezdeményezéssel kellene elől járnia.
(Aláírás.)