„Félig vakok” csodatévő pápaszeme

Ha valaki életének negyedik évtizedébe lépett. rendszerint észreveszi, hogy szeme gyengül. Legtöbben megijednek ettől, azt hiszik, hogy talán túlerőltetés vagy valami betegség kezdte ki látásukat és lélekszakadva rohannak szakorvoshoz.

Az azután mosolyogva adja meg a felvilágosítást: nincs semmi baj, a látás lassú gyengülése szabályos élettani folyamat következménye és mindannyiunknál bekövetkezik. A „beteg” rendszerint nem nagyon nyugszik meg erre a magyarázatra még akkor sem, amikor az orvosrendelte szemüveget orrára illeszti és megállapítja, hogy a ,,csodaüveg”, mintegy varázsütésre, eltüntette a kellemetlen látási panaszokat.

Az ember, természettől fogva, hálátlan. Mit nem adott volna az az ókori hivatalnok, író, jegyző vagy más, aprólékos írásmunkával foglalatoskodó, ha elkorosodván, szemüveggel segíthetett volna magán! Akkor bizony még nem ismerték ezeket a csodálatos üvegeket, hanem, aki már nem látott jól, kénytelen-kelletlen fiatalabb társaival végeztette írnivalóit és mindazokat az ügyeket, amelyekhez az ő látása már gyengének bizonyult.

A fénytan tudósai, a szemüveggyártók, az optikusok azonban nincsenek a mai szemüveggel megelégedve, akármilyen tökéletessé fejlődött is az utóbbi időkben. Folytonosan javítják, tökéletesítik még most is. Készítenek közelre és távolra egyaránt látó pápaszemet és úgynevezett ,,polarizációs” szemüveget, amely megszünteti a víz felületéről visszaverődő fény vakító hatását.

A ,,neofán-üveg” ködös, párás időben könnyíti meg a tájékozódást autósoknak és repülővezetőknek s egész sereg olyan különleges üvegből készült szemüveget is ismerünk már, amely a káros ibolyántúli- és melegsugarakat tartja távol a szemtől. Említést érdemel ezek között egy magyar találmány, az Imre-féle reflektorüveg, amelynek kitűnő sugárvédő hatása van.

Mindössze néhány ezredmilliméter vastagságú fémből készül; ez átlátszó s mégis meggátolja, hogy az ártalmas sugarak a szembe hátuljának, mert visszaveri őket. Ibolyántúli sugarak ellen platinából és aranyból, hősugarak ellen pedig ezüstből és mangánból készül ez az újfajta pápaszem.

Hanem a legfőbb gond: a rövidlátók, az öregkori gyengelátók (úgynevezett öregszeműek) látásának javítása. Sok ember, akinek a szeme egyébként ép, úgyszólván félig vakon kénytelen botorkálni a világban, olyan gyengén lát. Akárhányan meg aránylag fiatal korukban jutnak erre a sorsra - férfiak, nők egyaránt, - s ezért az életük valóságos kínszenvedés, mert még szemüveggel is bajos rajtuk kielégítően segíteni.

Amerikából érkező hírek most arról tudósítanak, hogy Los Angeles optikai intézetében újfajta, rendkívül erős nagyítású pápaszemüvegeket találtak fel, amelyek még a súlyosan romlott látású. ,,félig vak” embernek is visszaadja az egészséges látóképességét. Az újfajta üveg 3-5 nagyítólencséből áll, amelyek kúpszerűen illeszkednek össze; az egész szerkezet könnyű és minden nehézség nélkül szerelhető közönséges pápaszemkeretbe is. Képünk bemutatja az új szemüveget; szokatlan látványt nyujt, de hatása, hír szerint, meglepő.

Nagyítóképessége akkora, hogy – mint a tudósítások jelentik - számos gyermeket, akit eddig rossz látása miatt a vakok intézetében neveltek, most rendes iskolákba lehetett küldeni. Amerikai szakértők szerint, az Egyesült-Államokban jelenleg vakként kezelt 200.000 személy közül legalább 15százalék, azaz 30.000 személy, az újfajta pápaszem segítségével, most már újból helyet foglalhat az épszeműek társadalmában.