Bombameglepetés az örökderbyn

A Hungária Szabó és Bíró fényes játékával, Ábrahám rossz védése miatt 3:0 (1:0) arányban legyőzte a Ferencvárost

Üllői-út – 15.000 néző. – Játékvezető: Iványi.
Kellemes futballidőben Ferencváros-támadásokkal indul a játék. Sárosi vezérletével szépen kombinál a zöld-fehér csatársor. Gyetvai jól szöktetné a nagyszerű center, de Szabó gyorsabb és övé lesz a labda. A jobboldalon Kiss kiadása túl mély. Bíró nem tud mit kezdeni vele. Gyors a Hungária-védelem, Sárosinak ugyancsak kell kapkodni a lábát, hogy el ne sodorják. Horváth jó kiadásával Gyetvai fut, de hajszálra fölé durrant.

A Hungária próbálkozása egyelőre gyenge, Cseh kiadása lesen éri Titkost. A tribün megállapítja: Jó a Fradi! Most Sárosi fejel – Szabó csak bravúrral ment, aztán Kiss lő fölé, most meg Horváth átadását zúdítja kapura Sárosi szinte védhetetlenül, de úgy látszik, Szabónak ma nem lehet gólt lőni. Mint az íj úgy pattan a labdára.

A 19. percben vezeti a Hungária-csatársor az első valamire támadást. És a veszélytelennek látszó akció góllal végződik. Békyt taccsra szerelik, a beadást Cseh Dudás elé fejeli és Dudás tizenhat méterről nyugodtan a jobb felső sarokba „kanalazza” a labdát. (Ábrahám is nyugodt volt… Túl nyugodt.) 1:0.

Pár perc tolongás után újra a Fradi jön. Bíró mögé lő. Gyetvai lövése a külső hálót találja el. Horváth lövései – egyébként jól épít az összekötő – sorra célt tévesztenek. Ott pattog a labda szüntelenül a Hungária tizenhatosán, eredmény nélkül. Aztán Cseh ügyesen törne ki, lapos lövése Ábrahám kezében hal el. Dudás labdája ugyanerre a sorsra jut.

A Hungária-kapunál a kis Sárosi bombája veszélyes, de a léc fölött robban. 42. perc: Tizenegyes a Hungária ellen. Horváth átadását akarja fejelni Sárosi. Sebes hátulról rárohan, tarkón találja a centert, mindketten a földre esnek. Tizenegyes! Pósa sarokra küldött labdáját a gyors, ruganyos Szabó kitolja.

A második félidő első perceit újra a zöld-fehérek támadásai töltik ki. Jól induló akció a lehetetlenül gyengén játszó Bíró II. elmélázásán vész kárba, majd meg a Fradi balszerencséje és Szabó ritka jó napja védik meg a Hungária-kaput az egyenlítéstől.

Sárosin négyen is állnak, ő mégis lőni tud és a tizenhat méteres szörnyű erős lapos lövést Szabó most is kiüti. Nagy védés! A kiütött labdát Bíró kapura vágja, de ezt is mentik.

Most tíz percre feltámad a Hungária, paprikás támadásokat vezet és két szerencsés góllal bebiztosítja a győzelmet. A 6. percben Titkos lövését Ábrahám kornerra tudja csak védeni, a berúgott labdát Turay a 16-osról juttatja a hálóba. 2:0.

Aztán Titkos rohan, utána Vidor lőtt kapufára, majd meg Ábrahám kezébe. 12. perc: Titkos tiszta labdát kap, nyugodtan száguldhat, senki se akadályozza, Ábrahám kiszalad eléje, s a jobbra szálló labdára csak két Hungária-csatár szalad – hol maradtak a Fradi-védők? – Béky céloz az üres kapuba. 3:0.

19. perc: megváltozik a Fradi harcrendje. Polgár a center, Pósa a balhátvéd, Kiss a balfedezet. Ez se használ. Horváth lő eredménytelenül. Gyetvai labdája a külső hálót éri. Sárosi nagy lövése kapufára csattan. Minden hiába. Horváth rúgása nyomán szinte a kapufa éle mellett suhanna be a labda, de Szabó még ezt is kivédi.

Bíró löki Polgárt, Iványi szabadrúgást ad a – Ferencváros ellen. Erre a közönség egy része felhördül és az állóhelyről kórusban sértegetni kezdik a játékvezetőt. Szidják a fordított ítélet miatt. Iványi megállítja a játékot, a pálya szélére megy, majd behozzák a táblát, amelyen figyelmeztetik a nézősereget.

A kedélyek lecsillapodnak, folytatják a játékot. A Hungária csatársorában Vidor a mozgató erő, sokszor lő, de fölé vagy mellé. A Fradi-csatársorból Horváth kísérletezik kétszer is. Egyik lövése mellé száll, a másik Polgárba ütközik. Egy alkalommal Szabó messze kiszalad, üres a kapu, de a ferencvárosi csatársor még az üres kapu ellen se boldogul.