Korlátozzák az autóbuszforgalmat

Az autóbuszközlekedés korlátozása igen érzékenyen érinti a közönséget, mert hiszen az a legjobban bevált budapesti közlekedési eszköz. A villamos, amely az autóbusz mellett is alig bírja lebonyolítani a közlekedést, képtelen a megnövekedett forgalom igényeit kielégíteni és különösen képtelen lesz arra, hogy pótolja azt a gyorsaságot, amit az autóbusz nyujt a siető budapesti embereknek.

Az autóbuszközlekedés esedékes korlátozása után az emberek egy csoportja, amelyek hivatásához tartozik a gyorsaság, kénytelen lesz új közlekedési eszköz után nézni és miután a magánautóforgalom szaporítása a benzinkorlátozás következtében nem terjedhet bizonyos határokon túl, egyedül az autótaxi marad, mint gyors közlekedési eszköz.

A taxivállalatok elegendő benzint kapnak és így az autóbuszkorlátozás óriási konjuktúrát jelent majd számukra. A közönség érdekében tehát szükség van arra, hogy a taxik viteldíját az autóbuszkorlátozással egyidőben szállítsák le. Ez egyáltalában nem méltánytalan kívánság, hiszen a csökkentett viteldíjak mellett is megtalálják a vállalatok számításukat a megnövekedő forgalomban.


Huszonöt százalékkal csökkentik az autóbuszforgalmat


Értesülésésünk szerint
a kormányhatóságtól egyébként már leérkezett Budapest polgármesteréhez az a rendelet, amely az üzemanyaggal, elsősorban az autóbuszok Diesel-motorjainál használt nyersolajjal való takarékosság érdekében a társasgépkocsik mostani forgalmának 25 százalékos korlátozását rendeli el.

A rendeletet Varga József kereskedelemügyi és ipari miniszter adta ki azzal, hogy a főváros közlekedési vállalata sürgősen dolgozza ki és terjessze fel a korlátozás végrehajtására vonatkozó terveket és a jóváhagyás után léptesse életbe a forgalom csökkentését.

A BSzKRt nyári menetrendjét már ezeknek a szempontoknak figyelembevételével készítik s ez felsőbb jóváhagyás után május 1-én életbe lép.