A legujabb televiziós gépcsoda

A londoni rádiókiállítás szenzációja ezidén a képen is bemutatott televíziós készülék volt, amely nemcsak a tökéletességével nyerte meg a kiállítás látogatóinak a tetszését, hanem az árával is. Ez ugyan a mi körülményeink számára még mindig igen magas, de a szerencsésebb angolok részére már elérhető, még akkor is, ha az ember véletlenül nem bankigazgató Londonban. Ma már 800 pengőnek megfelelő fontokért jó készüléket lehet kapni.

Szinte hihetetlen az a fejlődés, amire a rádiótechnika az utolsó tíz egynéhány évben visszatekinthet. Nem is kell nagyon öregnek lenni ahhoz, hogy emlékezzünk az első primitív készülékekre, amelyekkel ugyan lehetett valamit hallani, de csak akkor, ha a készülék is éppen ilyen hangulatban volt. Ebben a hőskorban mindig éppen azt az állomást kerestük hiába, amelyiket hallgatni akartunk.

A mai készülékek már olyanok, mint a tárcsás telefonok, egyszerűen feltárcsázzuk magunknak azt az állomást, amelyikhez kedvünk van. S ehhez a tökéletes rádiókészülékhez most csatlakozik ez a csoda is, a televíziós rádió, amiről nem is olyan régen még nagy kételkedéssel beszéltünk.

Képei derültek, tiszták, rázkódástól mentesek. Valóban szórakoztató televíziós filmeket láthat rajtuk a szerencsés angol rádiózó.