A Humbert-család elfogatása

A világraszóló csalás, melyet a Humbert-család tizenhét évig űzött Francziaországban, úgy látszik, ismét a feltünő politikai pöröket szaporítja. Ilyenekben pedig Francziaország már hosszu idő óta bővelkedik, hogy csak a kínos Dreyfus pört említsük.

A Humberték csalásából ott kezdik kivonni a politikai okokat, hogy százmilliós örökség meséjét terjesztő Daurignac Terézt, Humbert akkori igazságügyminiszter (azóta meghalt) fia, Humbert Frederic vette feleségül.

E házasságból és a csalás valószínű látszatából, furfangosan kigondolt pöréből oly körülmények fejlődtek, hogy Humberték előkelő összeköttetésbe jutottak a legelső politikusokkal, bírákkal és pazar háztartásuk vendégei közé tartoztak a közélet első emberei. Mindezt most politikai czélokra akarják kihasználni a meginduló pörben.

A franczia kormány Humbertné fitestvérének, Daurignac Románnak kiadatását gyilkosság miatt is kéri. Daurignacot gyanusítják ugyanis Shotsmann lillei bankár meggyilkolásával, a kit ezelőtt egy évvel a vasuton gyilkoltak meg.

Humberték ugyanis hét millió kölcsönt kértek a Shotsmann milliomos családtól. A család egyik tagja ellenezte a kölcsönt s nemsokára egy vasúti kocsiban halva találták. Humberték ezután csakugyan megkapták a kért hét millió frankot.

A Humberték által becsapott bankárok 400,000 frankot, a kormány pedig 25,000 frankot tűzött ki Humberték elfogatására. A 425,000 frankot Caro madridi rendőrfelügyelő és három rendőrközege követelik, mert nekik tünt föl Madridban a rejtélyes család.

Az elfogatás csakugyan Caro intézkedéseire történt. A névtelen levél írója azóta jelentkezett személyesen a rendőrségnél a jutalomért.

A Humbert családot deczember 27-ikén este indították utnak Madridból s 28-ikán érkeztek Henday franczia határszéli városba. Itt az állomáson a nagy számban összegyült kiváncsiak a Humbertékat szálllító vonatot ugy érkezéskor, mint induláskor hangos fütyüléssel fogadták.

Párisba 29-ikén érkeztek. A pályaudvaron nagy számu rendőrség várta a vonatot. Azt a kocsit, a melyben Humbertékat hozták, gyorsan lekapcsolták.

A foglyokat a ujságírók és a kiváncsiak hosszu során keresztül kellett kivezetni. A Concierge fogház felé vezető uton kevés ember várta a foglyokat vivő kocsikat, melyek kilencz óra tájban érkeztek oda.

Humbertné leánya, Éva nem került fogházba és Párisba érkezése után szabadon bocsátották. Daurignac Román ugy nyilatkozott, hogy az ő sogora és huga ártatlanok és az egész szélhámosság szerzőjéül Humbert Terézt mondja.

Humbertné leányát, Évát, nagyanyjának, az egykori igazságügyminiszter özvegyének közbenjárására deczember 29- ikén csakugyan szabadon bocsátották s átadták nagyanyjának.