Amerikából, a mótoros repülés szülőföldjéről, új légi csoda híre érkezik. Az egyik legnagyobb repülőgépgyárban épül a „Stratoliner”, egy újfajta óriásrepülőgép, amely eddig utasgépek számára elérhetetlen magasságokban fog rendszeres közlekedést lebonyolítani.

Az új gép neve a sztratoszférával áll összefüggésben, a felettünk 10-12.000 méter magasságban elterülő titokzatos levegőtájakkal, ahol elsőnek Piccard tanár és követői végeztek kutatófelszállásokat. Ezek a bátor úttörők azonban léggömböt használtak és akkoriban - úgy hat-nyolc esztendővel ezelőtt - még kevesen gondoltak arra, hogy repülőgép is felmerészkedjék azokba a sugaras, tiszta magasságokba.

Pedig ez a néhány „fantaszta” akkor már tisztán látta, mi mindent nyerhet a légiforgalom a sztratoszféra-repüléssel. Hiszen odafenn tisztább a levegő, hiányzik a köd, a felhő, egyenletesebbek a légköri viszonyok. Mindez rendkívül megkönnyíti a pilóta dolgát, csökkenti a légiutazás veszélyeit; a ritka levegőben pedig akkora gyorsasággal vágtathat a gépmadár, hogy a legtávolabbi világrészeket is néhány órás közelségbe vonhatja egymáshoz.

A repülőgépépítés tudósai azonban mosolyogva legyintettek az ilyesféle elképzelésekre. Hogyisne... hát az oxigén hiánya?... a veszedelmesen csekély légsűrűség?… a dermesztő hideg? Ami embernek, mótorunk egyaránt lehetetlenné teszi a tartózkodást és a munkát ebben a magasságban? Hiszen már négy-ötezer méternyire sem kapaszkodhat fel gép, hacsak nem rendelkezik védőeszközökkel a légnyomáscsökkenés és az oxigénhiány ellen.

Éppen ezért - mondották - kénytelenek a rendszeres légijáratok sokkal kisebb magasságban haladni és belátható időn belül nem is lehet szó róla, hogy könnyű rekordgépeken, vagy hadigépen kívül, nehéz, sokszemélyes utasszállító járómű is megközelíthesse a sztratoszférát.

Hanem a sztratoszféra-repülés kérdése mégsem került le a napirendről. A repülő-technikusok maguk is belátták: mégis csak nagy dolog lenne megszabadulni az alsóbb légrétegek párájától-felhőjétől és szeszélyes légáramlásaitól és odafenn utazgatni a Nap fellegtelen országútján. Nem soká tartott és komolyan nekifogtak, hogy megvalósítsák a „fantaszta” ötletet: a géprepülést a sztratoszférába.

A célt, igaz, még nem érték el, még nem építettek tízezer méternél magasabban járó utasgépeket. De eljutottak olyan járóművek szerkesztéséig, amelynek öt-hatezer méter magasságban közlekedhetnek. A hatezer métertől felfelé terjedő levegőréteg már szinte a sztratoszféra alsó határa. Ennek bejárására készült az amerikaiak új gépóriása, a „Stratoliner”.

A gép természetesen sokban különbözik az alacsonyabban járó közönséges utasszállítóktól. Elsősorban abban, hogy külső alakja, ha lehet, még simább, legömbölyítettebb, áramvonalasabb amazokénál. Érthető, mert a mérnökök alaposan ki akarják használni az előnyt, ami az öt-hatezer méteres magasság ritka levegőjéből és csekély légellenállásából származik, tehát minél kisebb ellenállásúvá építik a törzset, hogy a gép annál könnyebben és gyorsabban haladhasson előre.

Egyik képünkön, amely a gyár gépszerelőműhelyében készült, az épülő Stratoliner-nek törzsét; mintha óriási fényes-hatású bogarak potrohai lennének, vagy még inkább gigászi ágyúlövedékek, egy soha nem létezett, borzalmas hatóképességű újfajta löveghez. Csakhogy a lövedékek belsejében nem robbanóanyag van, hanem kényelmes fülkék és párnázott karosszékek 33 utas és négyfőnyi személyzet részére.

A fülkék légmentesen elzárhatók a külvilágtól és légsűrítők az egész repülés alatt rendes nyomású és hőmérsékletű levegőt szivattyúznak beléjük. Az utasokat így nem érheti semmi ártalom, még a legnagyobb magasságban sem és a mótorok is zavartalanul végezhetik munkájukat. Persze, minthogy útközben a gép belsejében rendes a légnyomás, kívül azonban a ritka levegőben csökkent, a törzs falainak nagy nyomáskülönbséget kell kiállniok.

A gyárban ezért a törzsfalak nyomásállékonyságát is kipróbálják. Másik képünk ezt a próbát szemlélteti. Sűrített levegőt szivattyúznak az egymástól is légmentesen elzárt fülkékbe és megvizsgálják, elbírják-e a falak, meg az ajtók-ablakok a nagy nyomást.