Van aztán két olyan örökölhető hajlamosság az embereknek egy kis részénél, amely valósággal klasszikus területe az örökléskutatóknak. Az egyik a vörös és zöld színre való vakság, a másik pedig a vészes vérzékenység. S bármennyire furcsán hangozzék is két ilyen egymástól ugyancsak messzi eső kóros állapotnál: éppen az örökléstan mutatta ki, hogy ez a két hajlamosság az esetek nagy részében párhuzamoson halad egymással.

A vészes vérzékenységre a nagyközönség első ízben akkor figyelt fel, amikor, jóval az első világháború előtt, kiderült, hogy II. Miklós cár fia, Alexej cárevics szenved benne, éspedig olyan mértékben, hogy állandóan egy erős matróznak kellett a fiú mellett tartózkodnia. Az volt ennek a testőrnek a hivatása, hogy megakadályozza, hogy a cárevics játék közben a földre bukjék vagy valami kőnek-fának nekimenjen, mert már az ilyen kissé erősebb érintésre is felszakadt az fiú bőre s akkor olyan vérzés indult meg a seb helyén, hogy hetekig nem bírták elállítani.

Az orvostudomány akkoriban még teljesen vakul állott ezzel a bajjal szemben, nem ismerték az eredetét. Igy aztán csak vagy két éve került nyilvánosságra a német szaktudományban egy családfa, amely kimutat az örökléstan eszközeivel, hogy a cárevics ezt a sulyos baját Victoria angol királynőtől örökölte, aki persze maga is - mint e német dinasztia biológiai örököse - ősapáitól kapta végzetes útravalóul ezt a bajt. Őtőle aztán hat más európai dinasztiába származott át a vérzékenység, s egyik ma is legismertebb esete a volt spanyol trónörökösé, aki az angol származású Ena királynő útján vette át Victoria királynő örökségét.

Apránként aztán mind több és több világosság derült erre a betegségre. Igy rájöttek, hogy a vérzékenység úgynevezett nemileg-kötött betegség, tudniillik mindig csak a férfiakon üt ki, de a nők azok, akik továbbviszik a családban, vagyis ők a „konduktorok”, ahogy a tudomány őket nevezi. Az is kiderült, hogy a betegség sajnos nemis olyan ritka, mert Württemberg és Svájc területén ugyancsak sűrűn fordul elő. S végül azt is meg lehetett a családtörténetekből állapítani, hogy egész sor amerikai vérzékeny családba Európából került át ez a hajlamosság.

Szerencsére egy vigasztaló adat is kiderült a kórtörténetekből: ha egy férfi megérte a negyvenedik életévét anélkül, hogy a vérzékenység áldozatául esett volna, akkor már sokkal kevésbé veszedelmes ránézve a megsérülés: Ilyenkor már akár fogat is huzathat, ami pedig fiatalabb korban néha halálos veszedelemmel járhat a vérzékeny egyénre nézve.

A vérzékenységgel sok hasonlatosságot tüntet fel, sőt gyakran együtt is jár vele, a vörös-zöld vakság. Itt azonban még folynak a kutatások: nincsenek lezárt eredmények.

Supka Géza