2.7 %-ra csökkent a Családpénztár deficitje

A nyolc családpénztár 15 millió pengőt fizetett ki az előző évben.
Ebben az évben 19 millió pengő körül jár a kivetés. Az előző évben, továbbá az eddig eltelt két negyedben kivetett összesen 25 millió pengővel szemben a családpénztár deficitje 2.73 százalék. Nincs nagyobbszabású szociális intézmény, amely ilyen kedvező eredményt tudott volna elérni, mint a Családpénztár, amely másfél év alatt végeredményben közel félmillió család számára összesen 25 millió pengőt juttatott.

Erdélyben rekordot ért el a Családpénztár.
A bevonuló csapatokkal együtt érkezett meg Erdélybe a Családpénztár kirendeltsége, amely a bevonulást követő napon megkezdte működését. Az erdélyi állomány: kb. 300 munkaadó, cca 40.000 munkavállaló. Szeptember 11-én vonultunk be Erdélybe és a szeptemberi járulékot októberben már megkapták a munkások. Közel negyedmillió pengő folyt be eddig az erdélyi munkavállalók részéről a Családpénztárhoz, amely ezt a fizetést a contónak tekinti. Egy pénztár működik Erdélyben, de ennek nyolc tagozata van, szakmák szerint.

Nagy intézmények hasonló szociális szervei most már teljesen együttműködnek a Családpénztárral. A főváros pl. összehasonlítja a kartotékjait a Családpénztáréval, nehogy visszaélés történhessék. Tervbevették, hogy a közeljövőben egy épületben helyezik el az összes pénztárakat.

A költségvetés bizottsági tárgyalása során melegen ünnepelték az iparügyi minisztert, amikor bejelentette, hogy Erdélyben már rendszeresen fizet a pénztár. A kolozsvári kirendeltségeknél egyébként 14 ember dolgozik, a dologi szükségleteket erdélyi kisiparosoktól szerezték be. A Családpénztár hirdette meg Erdélyben az első hivatalos árlejtést. Jellemző, hogy a pénztár tisztviselői karában most már munkások gyermekei is helyet foglalnak. Ezt a tanulságos és imponáló példaadást nem kell kommentálni….

Egyik-másik oldalról felvetették a Családpénztárak egyesítésének a gondolatát. Kérdést intéztünk errevonatkozóan egy előkelő szakemberhez, aki a pénztárak szervezésében igen fontos szerepet töltött be.
– Ez az intézkedés – válaszolta informátorunk – a legveszélyesebb intézkedés lenne. Ha a szakmai családpénztárakat egy monstre intézményben tömörítenék, oda lenne a gyorsaságuk, a bürokráciamentességük. Csak a nyolc szakmai pénztárra történt felosztással lehetett elérni, hogy a nem egészen egy hónap alatt beözönlő 95.000 igénybejelentést pontosan feldolgozzák, a változásokat nyilvántartásba vezetik és a hónap utolsó harmadában ki tudják küldeni az utalványokat, amelyeknek száma egy-egy pénztárnál 10.000-35.000 között változik. Megvan az áttekintés, az ellenőrzés, amely egy monstre családpénztárnál lehetetlenné válnék. Az igénybejelentések, változások szortirozása, nyilvántartása, ellenőrzése egy ilyen monstre családpénztár-OTI-nál csak a mai személyzet megduplázásával lenne lebonyolítható, de a vezetők akkor is elvesztenék a tájékozódást.

– A közeljövőben – mondotta informátorunk – bizonyos szervezési tökéletesítést kell még végrehajtani a pénztárnál. Két-három kisebb pénztár adminisztrációját össze kell kapcsolni. Az elmúlt esztendő tapasztalatai ugyanis igazolják Fluck Andrásnak, a Családpénztárak szervezőjének azt az álláspontját, hogy csak azok a szakmai családpénztárak dolgoznak jól, gyorsan és olcsón, amelyeknél 15 ezernél több és 35.000-nél kevesebb a létszám. Vannak ügyek, amelyeket közösen kellene elintézni, ilyen az üzemellenőrzés kérdése. Felesleges, hogy minden egyes pénztár külön küldjön ki pl. ellenőrzőt egy vidéki városba, ahol ezt a munkát egy kiküldött is lebonyolíthatja. Egy-egy körzetben jogot kell adni az ellenőrző közegnek valamennyi családpénztár ellenőrzési munkáinak az elvégzésére.