Magyarország – Jugoszlávia 0:0

Vereségnek beillő döntetlen!

Vasárnap délután húszezer futballnéző hagyta el szomorúan az Üllői-úti sporttelepet. A magyar válogatott nem tudott gólt lőni a jugoszláv válogatottnak. A mérkőzés 0:0 arányban döntetlenül végződött. Bizony a jugoszlávokkal szemben Budapesten döntetlen eredményt elérni, súlyos vereséggel is fölér.

Az első félidő jellemzése: 0:0 és más semmi. Az ólomfelhős, őszi esős délutánt még borongósabbá tette válogatott csapatunk széteső, stílustalan játéka. A második félidőben már megváltozott a játék képe, a magyar csapat energikusabb támadásokat intézett a jugoszláv kapu ellen. De balszerencse kísérte a magyar csatárok akcióit.

A végén, az utolsó percben majdnem gólt szereztek a jugoszlávok. Ha Boldizsár nem olyan magas, mint az OTI-torony, akkor bizony aligha éri el a felső sarokba tartó labdát. Így azonban elhárította a gólveszélyt. Jellemző az egész mérkőzésre, hogy ez volt Boldizsár egyetlen komolyabb védenivalója.

Amikor a csapatok levonultak a pályáról, a közönség egyik része fütyült, a másik része pedig hallgatott, adós maradi az ilyenkor szokásos tapsokkal. A néma tüntetés és a füttykoncert egyformán szólt mind a két rászolgáló csapatnak.

A legtalálóbban fejezte ki magát egy régi futballdrukker, aki így kiáltott fel: „Íme, ez az angol rendszer: két csapat unalmas védekező játéka.”

Pedig olyan szépen kezdődött a küzdelem. Amikor a zenekar eljátszotta a himnuszokat és ostromra indult a magyar csapat, úgy látszott, hogy gólzáport zúdítanak a jugoszláv csapatra.

A magyar csatársor azonban nem tudott megbirkózni a jugoszláv védelemmel, de még ennél is a nagyobb baj volt az, hogy a tiszta helyzeteket sem tudták értékesíteni. Finta, úgy mint az eső, állandóan – esett.

És Kiszely! Ő róla csak annyit jegyzünk meg, hogy a ferencvárosi híveknek is sok bosszúságot okoz vasárnapról vasárnapra. Nagy kár volt őt betenni a válogatott csapatba. A második félidőben, amikor Gyetvai beadását Finta hátrafejelte. Kiszely alig ötméternyire állt a kaputól fedezetlenül és a labdát mégis majd hogy nem kivágta az Üllői-útra.

Nem sikerültek mindig Sárosi dr. húzásai sem. Most derült ki, hogy akkor jó a ferencvárosi csatársor, ha Sárosi dr. is formában van. Egy kis indiszpozíció és máris hiányzanak a gólok. Gyetvaiban volt még a legtöbb „fantázia”, de akcióit balszerencse kísérte.

Kincses viszont túl szeleburdi volt, vagy túl előre, vagy túl hátra adta a labdát. A mérkőzés utolsó félórájában a jugoszláv játékosok húzták az időt, aztán túl sokat kezeltek, bécsi futballbíró, Beranek jóindulatú elnézése mellett.

A jugoszláv csapat legjobb tagja a zágrábi Glaser és a belgrádi Lechner volt. Jazbincsek kézzel-lábbal fogta Fintát. A magyar csapatból Polgárt, Lázárt, Pósát és Sárosi III.-at emelhetjük ki. Szomorú, őszi, gólképtelen futballvasárnap volt…

Hazafelé menet az optimisták azt hajtogatták: „no, majd jövő vasárnap a németek ellen. Akkor talán majd Kiszely helyett Zsengellér játszik, nem lesz balszerencsénk és kisüt a nap”. Talán!?