A diadalmas olasz légiflotta

Az olasz bombázógépek – úgy a szárazföldiek, mint a tengeriek – már eddig is diadalt diadalra arattak úgy Északafrikában, mint Brit-Szomáliban és Kenyában, ezenfelül pedig Gibraltártól Haifáig uraivá lettek a Földközi tengernek.

Bosszúból az angol repülők immár több ízben bombáztak északolasz városokat. Megtorlásképpen most az olasz hadvezetőség megegyezett a német hadvezetőséggel, hogy nagyobbméretű olasz bombázóraj részt vesz ezután a Csatorna mentén az Anglia elleni légi hadműveletekben.

Háborús intermezzo a Földközi tengeren


Vígan szelik az olasz hadihajók a napsütötte Földközi tenger, a Mare nostrum hullámait. A cirkáló hajók szorgos munkával elérték, hogy ma már ellentmondás nélkül az olasz flotta uralkodik Gibraltártól Szuezig.

Igy hát voltaképpen ritkán is akad már az olasz hadihajóknak a folytonos ellenőrzésnél komolyabb „munkájuk”. A matrózok élvezik az áldott napfényt. Ép az elébb repült el fölöttük a szokott postarepülő, amely ledobta a hajó fedélzetére a hazulról jött postát s persze most nagy az öröm a fiúk között.

Egyszerre azonban riadó szól: „mindenki a fegyverállásba!” Az árbockosárban figyelő tengerész látcsövével egy közelgő ellenséges repülőt látott meg. A parancsnok máris kiadja a védekezés első parancsát: az elködösítést. A ködfejlesztő gépekből sisteregve bődül ki a gomolygó, sötét pára, amely percek alatt komor felhőbe burkolja az eget, a tengert, a hajót.

Csak néha szakad fel a burkoló-gáz egy-egy pásztája s ilyenkor a készenlétben álló légelhárítósok a villanás gyorsaságával irányítják a „flak”-kot az égbolton fölöttük keringő ellenséges repülőre. A jól irányzott lövedékek végül is jobb meggondolásra késztetik az angol repülőt, amely a csütörtököt mondott támadás fölött való dühében vakon lövöldöz az alatta elterülő ködtengerbe.

Aztán újra megszólal a parancsnok hangosszórója, a légi veszély elmult, a legénység újra nekiláthat rendes napi foglalkozásának. Az első dolog persze egy lelkiismeretes ellenőrző szemle: okozott-e az ellenséges repülő valamelyes kárt emberben, anyagban. Mosolyogva veszik tudomásul, hogy az egész támadásnak egy áldozata van: a hajó légváltó-kürtője, amelybe csakugyan belevágott egy ellenséget golyó. Pár perces munkával helyrefoltozzák ezt a „folytonossági hiányt”.