A felrobbant magyar hajó

A Magyar Keleti Tengerhajózási Részvénytársaságnak *Vaskapu* nevű személy- és áruszállító gőzhajóján, mely Galacz és Konstantinápoly között közlekedett, az augusztus 31-ikéről szeptember 1-re virradó éjszakán a Fekete-tengeren, a Várna és Burgasz közt levő Mesembria közelében nagy robbanás történt, melynek több emberélet esett áldozatául.

A robbanás lángba borította a hajó elülső részét, de még bejuthatott a burgaszi kikötőbe. Halva találták az első kapitányt, Lettis-t ; a személyzet közül pedig Deskovich Kázmér az első, meg Persich Francesco a második tiszt, továbbá a legénység hat emberét, végül a társaságnak egy, a hajón utazó fiatal budapesti tisztviselőjét, Lendvai Károlyt. Az utasok közül tizennyolczan vesztek el.

A borzalmas szerencsétlenséget minden valószínűség szerint a maczedon forradalmi bizottság idézte elő. Vagy robbanó szereket csempészett a hajón, vagy pokolgéppel akarta megsemmisíteni a szép hajót.

A *Vaskapu* Galacztól Konstantinápolyig a jelentékenyebb kikötőkkel tartotta fenn az áru- és személyforgalmat. A hajó maga 300,000 koronára volt biztosítva, a rajta levő áru 200,000 koronára. A legvalószínűbbnek látszik, hogy a bolgár kikötőkbe akartak dinamitot becsempészni, melyet más áru czímén adtak fel.

A *Vaskapu* hajó fölrobbanásáról a budapesti igazgatósághoz a következő tudósítások érkeztek:
A *Vaskapu* augusztus 30-án este hatvan utassal hagyta el a várnai kikötőt. Hajnali három és négy óra között körülbelül a hajó közepén fülsiketítő robbanás történt. Az utasok közt leírhatatlan ijedtség támadt.


Mindenki az égő hajórész oltásán munkálkodott és daczára ez emberfeletti munkának, a tüzet nem lehetett eloltani, csak két nap mulva Burgaszban oltották el és Burgaszban tünt ki csak a szerencsétlenség nagysága. Az első kapitány, két második kapitány, hat tengerész és 18 utas esett áldozatul.

Kezdetben mindenki kazánrobbanásra gondolt, de Burgaszban kiderült, hogy a hajó kazánja és gépje sértetlen. Így bizonyosodott, hogy dinamit vagy nitroglycerin-robbanás okozta a szerencsétlenséget.

Ki volt az okozója a halálos veszedelemnek, a véletlen-e., vagy a számító ész, merénylet volt-e vagy nem, a vizsgálat lesz hivatva kideríteni. Burgaszban temették el ez összeroncsolt holtrészeket, mert a hajóskapitány kivételével az összes áldozat testét darabokra tépte a robbanás.

Várnában a *Vaskapu* elindulása napján gyanus embereket láttak a hajó fedélzetén őgyelegni s miután a kikötőben horgonyzó hajó födélzetére mindenkinek szabad a bejárás, mind valószínűbbé válik az a feltevés, hogy a szerencsétlenséget bűnös merénylet idézte elő.

A robbanás valószínűleg a maczedón fölkelők válasza volt arra az intézkedésre, hogy a vasúti forgalmat, a Drinápoly és Konstantinápoly között nemrég beszüntették és azóta az említett utvonalon a forgalmat csak hajóközlekedéssel lehetett lebonyolítani.