A nyilvános pontozás sikere a Postások tornaversenyén

Magának a tornaversenynek a jelentősége is egészen eltörpült amellett a nagy hatás mellett, mely a nyilvános pontozás szárnypróbálgatásait kísérte. Örömmel üdvözöljük a Postások úttörő fellépését és reméljük, hogy ezek után a Tornaszövetség részéről is támogatásra talál a már annyira szükséges újítás.

Mindjárt megkérdeztük a jelenlévő szakértők véleményét a nyilvános pontozás jövőjéről?

Dr. Kiss Ödön, a Szövetség társelnöke így nyilatkozott:
- Nagyon helyes, és ezt a rendszert a szövetségnek is alkalmaznia kell. A háziverseny meggyőzött minket, hogy a nyilvánosság az egyik fő biztosítéka az igazság érvényesülésének.

Dr. Telbisz Rafael, a MOTESz alelnöke ezt mondta:
- Komoly lépés a tiszta és igazságos versenyzés felé, amely hivatott a versenyzőkbe kedvet és törekvést önteni és ezzel, sokkal hatékonyabb tényezője a tornázás fellendítésének, mint akárhány verseny, ahol a pontozás titkosan történik. A bemutatott eszközök oly egyszerűek és olcsók, hogy elterjedésüknek pénzügyi akadálya nem lehet. Nagy jelentősége van a közönség érdeklődésének felkeltésében is és ez nagyban fogja növelhetni a tornasport népszerűségét.

Dr. Pelle István olimpiai bajnokunk, pontozóbírónak a következő a véleménye:
- Az új módszer nagy hatással lesz a pontozóbírákra is. Szerintem eltűnik majd a rossz bíró két típusa: az, amelyik igazságtalanul és az, amelyik hozzá nem értésből pontoz helytelenül. Elérjük tehát, hogy pontozásra csak azok fognak vállalkozni, akik értenek hozzá és becsületesen csinálják. Haladni fogunk az igazságos pontozás felé. Tudniillik tökéletes pontozás - nincsen.

A szakértők véleménye alapján megállapíthatjuk, hogy tornásznak és közönségnek egyformán érdeke a nyilvános pontozás, s reméljük, hogy ezt a közös óhajt a Torna Szövetsége is támogatni fogja.

Sorozatos balszerencse kísérte azonban magát a Postások tornászbajnokságát. Egyrészt a járvány tett néhány esélyes versenyzőt harcképtelenné (pl. Börtsök), másrészt a legesélyesebb versenyzők, Nemere és dr. Krasznai az első mozdulat után lepotyogtak a nyújtóról, ezért 1 pontot kaptak, amivel az összetett versenyben nem jöhettek számításba.

Bajnok lett: dr. Simonfalvi 54 ponttal, második Baranyai I. 51.9. harmadik Baranyai II. 50.8.

Hölgybajnok lett: Fehér Anna 83.9, 2. Novák 83.3, 3. Báder 80.6.