Bárdossy László külügyminiszter jelentést tett németországi tárgyalásairól

Budapest, március 23.
Vasárnapra virradó éjszaka érkezett haza Münchenből Bárdossy László külügyminiszter, aki - mint ismeretes -, két izben tárgyalt Ribbentrop birodalmi külügyminiszterrel a két országot érdeklő kérdésekről és az általános nemzetközi helyzetről. Bárdossyt a Németbirodalom Führerje is kihallgatáson fogadta, és ötnegyedórát megbeszélést folytatott vele.

Bárdossy László megérkezése után nyomban, - a késői órák ellenére - , a pályaudvarról egyenesen a Sándor-palotába sietett, ahol gróf Teleki Pál miniszterelnököt tájékoztatta mücheni tárgyalásairól.

Vasárnap már a kora délelőtti órákban megjelent Bárdossy a külügyminisztérium disztéri palotájában, ahol minisztériumának osztályvezetőit fogadta. A nap folyamán Gróf Teleki Pál miniszterelnökkel együtt kihallgatáson jelent meg a külügyminiszter a királyi várban a Kormányzó úr előtt. A kihallgatás során a miniszter jelentést tett az államfőnek müncheni megbeszéléseiről. Értesülésünk szerint Bárdossy a legközelebbi minisztertanácson a kormány tagjait is tájékoztatja müncheni utjának eredményéről.

Magyar diplomáciai körökben mély és igen kedvező benyomást keltett az a baráti és szivélyes fogadtatás, amelyben Münchenben Bárdossy Lászlót részesitették. Semleges diplomáciai körökben megállapitják, hogy Bárdossy László és felesége első németországi utjukon Magyarországnak számos ujabb barátot szereztek.

Bárdossy távirata Ribbentrophoz
A Magyar Távirati Iroda jelenti
Bárdossy László külügyminiszter Münchenből hazatérve a határról a következő táviratot intézte Ribbentrop birodalmi külügyminiszterhez:
A Birodalom területének elhagyásakor Excellenciádnak, feleségem nevében is, őszinte köszönetemet kívánom kifejezni a szives fogadtatásáért, amelyben részesültünk. Egyuttal kifejezést adok annak a reménynek, hogy további együttmüködésünk éppen olyan bizalomteljes és barátságos lesz, mint amilyen első érintkezésünk volt.


Amikor Excellenciádat kérem, hogy legtiszteletteljesebb köszönetemet és nagyrabecsülésemet Őexcellenciájának, a Vezérnek és birodalom kancellárnak tolmácsolni méltóztassék, maradok legkitünőbb tiszteletem kifejezésével
Bárdossy László


A német sajtó Bárdossy tárgyalásairól

Berlin, március 23.
(Magyar Távirati Iroda.) A vasárnapi német sajtó még mindig a magyar külügyminiszter, valamint a Führer és a birodalmi külügyminiszter között lefolyt találkozás jegyében áll. A lapok feltünő cimekben emelik ki a hagyományos és szivélyes német-magyar barátságot s beszámolnak Bárdossy müncheni látogatásának befejezéséről.

A lapok bőven idéznek magyar sajtókommentárokat és kiemelik, hogy a magyar sajtó őszinte örömének és megelégedésének ad kifejezést a müncheni fogadtatás szivélyessége és ünnepélyes kerete felett. A német lapok utalnak arra, hogy  Magyarországon mindenekelőtt a német-magyar barátságot tekintik a magyar külpolitika döntő irányvonalának.

A Franfurter Zeitung többi között a következőket írja:
Nem volt véletlen, hogy a magyar külpolitikának már nagyon korán voltak bizalomteljes kapcsolatai ahhoz a két európai nagyhatalomhoz, amely kényszeritő nemzeti érdekekből a versaillesi rendszer alapvető megváltoztatására törekedett s végül nemzeti forradalma erejével s a tengelypolitika jegyében ezt a törekvést meg is valósitotta. Az európai ujjárendezés, amelyet Németország és Olaszország eleinte békén uton inditott meg s azután a mostani háboru forradalmában a fegyverek hatalmával volt kénytelen kikényszeriteni, ezért Magyarország nemzeti életérdekeit is tekintetbe vette.

A lapok több fényképet is közölnek Bárdossynak a Führerrel és Ribbetnroppal történt találkozójáról. (MTI)