Roosevelt rádióbeszéde Amerika egységének veszélyeztetéséről

New York, március 30.
(Német Távirati Iroda.) Roosevelt elnök az ugynevezett Jackson-vacsora alkalmából a Potomac yacht fedélzetén rádióbeszédet mondott, amelyben az Egyesült Államok lakosságát ujból összefogásra hivta fel. A diktátor - államok szövetsége – mondotta - , veszélyezteti Amerika egységét, demokráciáját és alapelveit s ez a veszély mind közelebb jön. Roosevelt azután óva intett a propagandistáktól, defetistáktól és félrevezetőktől, akik még mindig a félelem szentségtelen evangéliumát hirdetik. Ezzel kapcsolatban támadta a kommunistákat is, kijelentve, hogy ezek cselekedeteikkel megmutatták, mennyire nem törődnek alapjában véve a szabad munkások igazi jogaival.

New York, március 30.
(KH) Az összes amerikai adóállomások közvetitették Roosewelt elnök beszédét, amelyet a szabadságon lévő elnök yachtja dolgozószobájában mondott el. Az ujabb elnöki szózat során Roosewelt felszólitotta Amerika népét, hogy zárt sorokban és egységesen állja a mai időket.

O’Connel biboros Amerikának a háboruba való beavatkozása ellen

New York, március 30.
(Német Távirati Iroda.) O’Connel biboros a Boston Traveller cimü lapban megjelent nyilatkozatában kijelentette, hogy az Egyesült Államok mind közelebb kerülnek a háboruhoz.

Egy nép bizalma kormánya iránt – mondotta óva intve a biboros - , nem játékszer. Az Egyesült Államok népének az az érzése, hogy a kulisszák mögött olyan dolgok történnek, amelyekről nincs tudomása. Az ilyenfajta bizalmatlanság Európában forradalmakat idézett elő. Reméli, hogy az Egyesült Államok távol marad a háborutól és biztosan tudja, hogy az amerikai nép nem akar belekeveredni a háboruba.

A látszat azonban az, hogy az Egyesült Államok kormánya nem törődik a nép óhajával, holott ugyanakkor állandóan demokráciáról beszél. Ez nem tisztességes eljárás a néppel szemben.

Végül kijelentette a biboros, hogy ő nem beszél sem a kormány mellett, sem a kormány ellen, hanem csak kifejezésre juttat olyan gondolatokat, amelyről nyiltan beszél az amerikai nép az ország minden részében.

Az amerikai diákság az USA háborus beavatkozása ellen
Lexington (Kentucky), március 30.
(Német Távirati Iroda.) A diákság képviselői (Grand National Student Assembly) 37 szavazattal 8 ellenében amellett foglaltak állást, hogy az Egyesült Államok ne vegyenek részt a háboruban.