Magyarország miniszterelnökének nyilatkozata római látogatása előtt

Budapet, június 27.

Bárdossy nyilatkozata
Bárdossy László magyar királyi miniszterelnök elutazása előtt a Magyar Távirati Iroda munkatársa előtt a következő nyilatkozatot tetet:
- Évek hosszu sora óta fennálló hagyományt követek,  amikor a baráti olasz birodalom kormányának meglátogatására Rómában indulok. Utazásom – csak ugy, mint a magyar miniszterelnökök és külügyminiszterek eddigi szokásos látogatásai a tengelyhatalmak fővárosaiban – megfelel a háromhatami egyezmény szellemének és annak a történelmileg megalapozott baráti jóviszonynak és szivélyes együttműködésnek, amely Olaszország és Magyarország között fenáll.

Látogatásom időpontja már április havában ki volt tűzve, de a közbejött háborus és egyéb események miatt utazásomat akkor el kellett halasztanom. Római tartózkodásomat most két napra tervezem a látogatásomnak elsősorban udvariassági jellege van, de remélem, emellett alkalmam lesz bepillantani abba az egész Európa számára nagy jelentőségű építő munkába, amelyet Itália folytat s módom lesz megismerni az olasz kormány felfogását az időszerű európai kérdésekről.

Különösen nagy örömömre szolgál, hogy közvetlen érintkezésbe léphetek az olasz nép nagy vezérével és Ciano gróf külügyminiszterrel. A sajtó egy része találgatásokkal szokta kisérni az ilyen találkozókat. Politikánk annyira gyümölcsöző összhangba van az olasz és német kormányok politikájával, hogy látogatásomhoz a fentiek után további magyarázatot fűzni, vagy abból következtetéseket levonni merőben felesleges.