A Gamma-lányok megnyerték a kosárlabda bajnokságot

Egyszer már írtunk a kosárlabdázó Gamma-lányokról. Akkor volt ez, amikor kint jártunk a Gamma-telepen és megállapítottuk, mily lelkes és nagyszabású sportmunka folyik ott. Ennek a munkának egyik sikerdús része a kosárlabdázok játéka.

A Gamma-lányok egy évvel ezelőtt még a II. osztályban játszottak, ahol bizony nem ment valami jól a soruk, de mint azt nekünk Michalsky Elemér szakosztályvezető elmondja – nem csüggedtek, hanem okulva a tapasztalatokon, kitartó munkával dolgoztak tovább.

- Nagy nehezen jutottunk csak be az I. osztályba, – folytatja Michalsky – de már az első fordulóban sikerült legyőznünk a BSzKRT nagyhírű csapatát, ami annál nagyobb meglepetés erejével hatott, mert egyedül tőlünk szenvedtek vereséget. Ez a siker rendkívül megerősítette önbizalmunkat és a második fordulóban már veretlenül végeztünk és nem kisebb ellenfeleket győztünk le, mint a Testnevelési Főiskola és a BEAC együttesét.

Vékony Sándor cégvezető, a Gamma sportéletének egyik kimagasló alakja, – mint már a Képes Sport annak idején megírta – a kosárlabdát kedveli a legjobban. Ennek a szakosztálynak az alakulásáról a következő érdekes történetet eleveníti fel:

- Igazán csak a véletlenen múlt, hogy nálunk kosárlabdáznak. Másfél évvel ezelőtt ugyanis, amikor a sporttelepünk elkészült és a lőterünk mögött maradt egy kis terület, Michalsky Elemér azt ajánlotta, hogy ide kosárlabdapályát kellene készíteni. A tervet illetékes helyen előterjesztettem és a pálya igazi Gammás-ütemben egy hét múlva már kész is volt.


Mind a ketten dicsérettel emlékeznek meg Ágfalvy Ipolynéról, a szakosztály elnöknőjéről, akinek igen nagy érdeme van a kosárlabdázók sikeres szereplésében és az őszinte hála szavaival beszélnek Juhász Istvánról, a Gamma vezéréről, aki náluk a sportéletet megteremtette és naggyá tette.