A személyazonosság megállapításánál végre teljes sikerrel járt a daktiloszkópia alkalmazása. Az első daktiloszkópiai rendszert William I. S. Herschel bengáliai adószedő dolgozta ki. Ezt a rendszert francia Galton londoni rendőrtiszt javította; a most használatos eljárás E. B. Henry londoni rendőrfőnök munkája.

Az alapjuk körülbelül azonos: az ujjak bőrképződése annyira egyéni, annyira más minden embernél, hogy feltétlenül bizonyító erejű a személyazonosság megállapításánál. A bőr recézettsége, a barázdák és fodrok rajza a bölcsőtől a sírig végigkísérik az embert, nem változnak sem korral, sem egészséggel, nem tudja azokat a foglalkozás sem megváltoztatni. Olyan jegyek ezek, amelyek a rendőr számára több, mint értékesek, megrögzítésük pedig olyan egyszerű, hogy elvégezheti a nem szakképzett közeg is.

Az eljárás olcsó is, nem kell hozzá más, mint egy kevéske festék meg egy kis papiros. A gyanúsított ujját könnyedén belenyomják a festékbe, azután ráhelyezik a papirosra, már meg is történt az ujjlenyomat felvétele. Az osztályozás és az ujjnyomatban való tájékozódás természetesen magasabbrendű munka, de ezt már alaposan képzett tisztek végzik. A daktiloszkópia az ujjnyomatokat három főosztályba sorozza, ezek: ív, hurok és összetett ujjnyomatok.

A főosztályokon belül alosztályok vannak, így például az íveknél megkülönböztetünk egyszerű ívet és tornyos ívet, a huroknál singes és orsós hurkot, az összetett fajtáknál: örvényt, oldaltömlőt, ikerhurkot, középtömlőt és kivételes fajtát. A daktiloszkópus elé kerülő ujjnyomatot tehát nem kell az egész anyagban keresni, hanem helye máris körülhatárolódik a főosztályok, később pedig az alosztályok által.

Minden ujjnyomat száz olyan tulajdonságot mutat, amely más ábrákkal való összehasonlításnál megkülönböztető jelként felhasználható. Az eddigi gyakorlat szerint ezek a jelek legfeljebb ha minden tizenegyezredik embernél egyeznek hajszálpontosan, de ez is csak elmélet, mert valójában a gyakorlott szem ilyen esetekben is talál hajszálnyi eltéréseket. Az sem valószínű, hogy a gyanúba vett három-négy ember között éppen olyan kettő akadjon, akinek az ujjlenyomata majdnem hajszálra egyezik, így hát az ujjak barázdáit és fodrait nyugodtan bizonyító erejűnek lehet mondani.

Az újabb kutatások a körmök formájával, növésével és színével kívánnák az ujjnyomatok bizonyító erejét fokozni, de úgylátszik ez a törekvés valahol megfeneklett, alig hallani róla. Nem csoda, mert a köröm minden, csak nem állandó. Könnyen cseréli formáját, minden betegség megváltoztathatja a színét, az anyagát, a hajlékonyságát. De a köröm tanúskodására nincs is szükség. Az ujjak megbízhatóbban tanúskodnak és sokszor vádolnak is. A munkánál a betörő gummikesztűt húzhat, hogy elrejtőzzék; de ha egyszer kézrekerült, nem állíthatja jámbor arccal, hogy sohasem volt dolga a bírósággal.

Ural Dezső