Churchill a politikai egység létrehozásáról tárgyal

Liszabon, október 19.
(NST) Londonból érkező semleges diplomaták arról számolnak be, hogy  Churchill megbeszéléseket folytat a politikai egység létrehozás érdekében  a sorsközösség jelszavával.

Churchill elérkezettnek látja az időt a németek keleti sikereinek hatása alatt, hogy a népet a helyzet komolyságára figyelmeztesse s ily módon a közvéleményt egybekovácsolja és a kritikát elnémitsa, amely már egészen nyiltan jelentkezett a kormány politikájával szemben.

Az angol politikai propaganda terén tehát fordulat áll küszöbön. Mindenképpen igyekeznek most már felvilágositani az angolnépet a való helyzetről. Ebből a célból Churchill a királyi családot is be akarja vonni ebbe a propagandába, amelynek tagjai  - valószinűleg maga a királyné is – rádióbeszédet tartanak majd. Ezt a politikát szükségesnek tartják, mivel Távol-Keleten a helyzet rövidesen kiéleződhetik és az Egyesült Államok aligha lesznek abban a helyzetben, hogy Angliának megadják az igért segitséget.

A Németország elleni uj arcvonal követelése rövidesen teljesen elnémul és Angliában  minden jel szerint védekezésre szorulnak, miután megbukott az a terv, hogy hátbatámadják a keleti arcvonal elfoglalt Németországot.