Még közeli ajkad meleg lehelletével
susogsz szivemben - óh kedvesem!
látsz-e még engem? ki magamban
tördelem a nehéz órákat, ólom-napot és
mázsás heteken magamban, nélküled nélküled!

Fájdalmaimból néha kibámulta gyermekként
ámulok - hogyan tudtál itthagyni engem!
ebben a szörnyüben, amit most élek, amit most
el kell viselnem, ebben a szörnyűben magamra
hagytál! és nem segitesz! nem féltesz!
És most már mindent birnom kell nélküled nélküled!

Nemrég még utcára is alig mehettem s egy
villamos-utra is csak hosszas tanácsok
aggodalma közt eresztettel el, s még
a lépcsőházból is utánamhangzott
féltő szavad: vigyázz magadra! - óh
ki félt már engem! s mit tudod: hol járok
csatakos utcákon eszelős magamban, néküled nélküled!

Nyűgösen viselt féltésed drága melege
most jobban hiányzik e rámszakadt
rettenetben - mintha nem volna karom vagy
szemem, mintha nem volna ruhám se bőröm és
vacogó idegeimet fagytól és karmoktól
nem védi semmi, semmi már nélküled nélküled!

Lankadatlan rámfüggesztett szereteted
féltő melege lehullott rólam s én
takaratlan maradtam e farkasfogu világban.
Mi védhet meg engem már fagytól és karmoktól?
Mi védhet meg rettenetes életemtől?
mi védhet meg magamtól? - én kedvesem!
nélküled nélküled nélküled!

Török Sophie