Ciano beszéde a háborus felelősségről és a további kemény harcokról

Róma, január4. (Stefani)
Mussolini történelmi nevezetességű 1925 január 3-i beszédét, amely a vele szemben álló politikai koalició végét és a fasiszta állam megszületését jelentette, a nevezetesebb olasz városokban szombaton a kormányhatóságok és a párt vezető embereinek jelenlétében mindenütt megünnepelték Az elhangzott beszédek közül ki kell emelni Ciano gróf külügyminiszter bolognai beszédét.

A miniszter szerint az emberiség uj véres összeütközését nagyrészt annak kell tulajdnotani, hogy a fasizmust külföldi ellenségei szándékosan félremagyarázták és ellene  felsorokoztak. Mussolini volt az első, aki az európai négyes szövetség javaslatbahozásával megkisérelte a béke megmentését, de ezt a kezdeményezést meghiusitották ugyanazok, akik Olaszországtól irigyelték a helyet az afrikai nap alatt, holott régi szövetségi szerződés is kötelezet volna őket az olasz szerepnek elismerésére. A győzelmes etiópiai olasz hadjárat után tovább folytatták az alattomos áskálódást Olaszország ellen.

Kétségtelen bizonyitékok vannak arra, mondotta a miniszter, hogy Anglia annakidején ugyanakkor, amikor velünk különböző uriemberi megállapodásokról tanácskozott, athéni és belgrádi orgyilkosokkal is tárgyalt és titokban  olyan összeesküvést készitett elő, amelynek célja volt, hogy Olaszországot teljesen megfossza a tengertől, jóformán még Róma tengeri övezetétől is. A Duce mindenkor kellő időben érkezett, jól megfontolt elhatározásainak köszönhetjük, hogy a Balkánon fent tőröket mindenkor összetörtük, mielőtt azokat hátunkba döfték.

De ugyanugy a spanyol háboruban is Olaszország kellő időben érkezett, hogy megmentse az európai civilizációt (a német nemzeti szocializmussal együtt) a bolsevizmus ellen.

Következett az együtthaladás a német nemzettel, amely nagy vezérének utjait követve rálépett a nemzeti ujjászervezés utjára. Céltalan eljárás, hogy a levéltárak kutatói szerint a háboruért való felelősség ebben vagy abban az eseményben keresendő és ugyanigy céltalan annak kimutatása, hogy a békét a tuloldal közepes politikusainak az utolsó pillanatban megkisérelt többé-kevésbé tudatos erőfeszitései hozták veszélybe.

A háboru korántsem volt valamely epizód következménye, hanem a fennállott rendszer eredményeként tört ki.  A történelmi felelősség a tuloldalra hárul. Olaszország joggal emelheti a tuloldallal szemben a legsulyosabb vádakat.

A miniszter ezután méltatja Olaszország, Németország és a szövetségesek harcát, főleg a bolsevizmus ellen, amely a művelt világ legnagyobb ellensége és veszedelme volt. A továbbiakban a miniszter Japán harcát méltatja, majd kifejti, hogy további kemény harcokra kell számitani, de kétségtelen, hogy a fiatal népek egyesitett erejét siker, győzelem fogja koronázni.