Az alkotmány utján

Budapest, február 22.
A történetiró feljegyezte, hogy a magyar tövényhozás mindig tiszteletre és bámulatra méltó egységgel tudott cselekedni akkor, amikor arról volt szó, hogy intézményeket kell felállitani, reformokat kell létesiteni az alkotmány szellemében és keretein belül. A magyar törvényhozás hű maradt ehhez az ősi tradicióhoz, amikor mérlegelve az adott helyzetet, törvénybe iktatta a kormányzóhelyettesi intézményt, magát a kormányzóhelyettest pedig egyhangulag közfelkiáltással választotta meg. A törvényhozás szeme előtt több mint két évtized eseményei lebegtek és sűrüsödtek össze olyan parancsoló szükségességgé, amelyek értelmében és a nemzet érdekében alkotni, cselekedni kellett.

Nemzetünk életének ez az utolsó két évtizede azt bizonyitja, hogy akkor, amikor az elesettség hullámvölgyében vergődtünk, a Gondviselés segitségével és saját alkotmányos jóérzésünkkel meg tudtuk találni azt az összefogó kezet, azt a zászlótartó jobbot, amelyre szükségünk volt és ki tudtuk szemelni azt a férfiut, aki ma ebben az országban abszolut tekintély, akire minden magyar szem mélységes tisztelettel és hálával tekint fel.

És amikor arról volt szó, hogy e férfi mellé a nemzet jól felfogott érdekében helyettest kell állitani, ugyanez az alkotmányos érzés és nemzeti öntudat, ez a nemzeti élni akarás diadalmaskodott, amikor odaállitották az abszolut tekintély Apa mellé a Fiut, a munka emberét, a politikától eddig teljesen távol álló fiatal, tettre kész, tetterős férfiut, akit az élet edzett, az élet nevelt, a munka nemesitett és tősgyökeres magyar lelke tette hivatottá arra, hogy az élre álljon és teljes harmóniában dolgozzék nemzete érdekében a jobb jövendőért azzal a férfiuval, aki Országmentővé, Országgyarapitóvá növekedett millió magyar szemei előtt.

Az ősi alkotmány töretlen utján haladt a magyar törvényhozás akkor, amikor az Apát tisztelte meg fiának megválasztásával, másrészt megóvni igyekezett egy drága nemzeti varázst: - a Horthy név varázsát.

Mert ennek a névnek valami csodálatos csengése van. Ha kimondjuk, vagy pattogó katonanóták ritmusából zeng felénk, gyermekkorunk karácsonyfájának ezüstharangját véljük hallani. Varázsa, patinéja van ennek a névnek. Olyan varázs a és patinája amilyet éppen ma, a mai sulyos időkben alig tudnánk nélkülözni. Ehhez a varázshoz is bizonyára ragaszkodott a törvényhozá, amikor választott, ettől sem akarta megfosztani millió magyaroknak istenben és a boldogabb jövőben bízó lelkivilágát.

Kormányzó Urunk mellé fiát, vitéz nagybányai Horthy Istvánt állitotta a nemzet egyhangu bizalma kormányzóhelyettesként. Ez a választás határokon belül és határokon tul is hatalmas visszhangot keltett. Idebenn a megnyugvás érzése lett urrá milliók lelkén, a bizalom lángja tört a magyar ég felé, a bizalomé, hogy egyenes uton fogunk továbbhaladni, Horthy Miklós egyenes utján, amely Szegedről indult ki és Budapesten át vezetett Komáromba, Kassára, Kolozsvárra, Szabadkára.

Érezzük - és külföldi barátaink is igy érzik, - hogy a jogfolytonosság, amelyet a törvényhozás akarata és bölcs belátása most az országlásban megteremtett, töretlen vonalat jelent a nemzeti jövő sugáregyenes utján.

Bizik a nemzet abban, hogy az isteni Gondviselés jóvoltából sokáig tekinthet fel tisztelettel az Országépitő Apára, aki mellett most ott áll tisztes munkában megedzett helyettese, akiről eddig is tudtuk, hogy bátran és biztosan tudott szállani a kék azurban. És hisszük, hogy vitéz nagybányai Horthy István továbbra is magasan fog szállani és szárnyalni, mutatva nemzetének azt az utat, amelyet Horthy Miklós jelölt ki, az egyetlen igaz magyar utat.