Cripps vasárnap ujból tárgyalt Gandhival

Amszterdam, március 29.
(Német Távirati Iroda.) A Reuter-iroda ujdelhi jelentése szerint Cripps vasárnap mintegy fél óráig tárgyalt Gandhival. Ezután az egyesült tartományok volt miniszterelnökével és B. G. Kher-rel tárgyalt.

Kher a következő nyilatkozatot tette a sajtóképviselői előtt:
- Szélesvonali megbeszéléseket folytattunk és kitértünk a kérdések minden oldalára.

Mint a brit hirszolgálat jelenti, Jinnah, a muzulmán liga elnöke, szombaton megbeszéléseke folytatott Gandhival. A megbeszélés után Jinnah látogatást tetet Sir Stafford Crippsnél.


Newyork, március 29.

(NST) Az amerikai rádió New-Delhiből származó jelentése szerint Sir Stafford Cripps indiai tárgyalásai alkalmával kisérletet tesz arra, hogy a különböző indiai pártok és kasztok között szakitást idézzen elő. Különösen a hinduk és mohamedánok közötti ellentéteket igyekszik kiélezni.

Nyilvánvaló, hogy Cripps szándéka arra irányul, hogy Indiából két dominiumot létesitsen, amennyiben a brit kormány javaslatait valamennyi érdekcsoport feltétel nélkül el nem fogadná