… hogy a háború költségeinek az előteremtése olyan súlyos feladatok elé állítja az egyes országokat, amilyenekkel ritkán találkoztak.

A háború előtt néhány évvel kezdtek megduzzadni az egyes államok költségvetései.
1938-ban Franciaország költségvetése az 1929 évinek kétszeresére emelkedett, Japán költségvetése az 1929. évi 1.7 milliárddal szemben 1940-ben 9.4 milliárdot tett ki. Anglia 703 millió fontos költségvetését 1941-ben 3.200 millió fontos költségvetés váltja fel. Németország 1929-ben 11.3 milliárdos költségvetéssel dolgozott, 1940-ben 34 milliárdos költségvetéssel. Svájc költségvetése az 1929. évi 372 millióról 800 millióra emelkedett, Svédország 792 millió helyett 1940-ben 1850 milliós költségvetést állított be magának, Ausztrália 77 millióról 151 millióra, Hollandia 720 millióról egymilliárd és 635 millióra fokozta költségvetését.

A költségvetések azonban még nem jelentik a háborús kiadások teljességét.
A híres angol közgazdász, Keynes szerint a háború költségeinek fedezéséhez a multban felhalmozott gazdagság csak elenyésző mértékben járulhat hozzá, az igazi forrás a folyó termelés. Ebből a szempontból jó helyzete van a német birodalomnak, amelynek nemzeti jövedelme meghaladja az évi száz milliárd márkát.

Anglia nemzeti jövedelmét Keynes a termelés kellő felfokozása után mintegy 5-6 ezer millió fontsterlingre becsüli.
Tehát ott a nemzeti jövedelemnek nagyobb részét emészti fel a háború költsége, mint Németországban. Ugyanakkor a vásárlóerő-többletet minden állam igyekszik valamiképpen visszaszorítani. Adóemeléssel, kölcsönök kibocsátásával szolgálják ezt a célt.

A kérdés ezek után nyílt és megválaszolhatatlan: milyen forrásokból, milyen pénzügyi metódussal állítja majd helyre a világ a pénzügyi egyensúlyát?

Ki tudna erre felelni akkor, amikor tényként kell elfogadnunk, hogy a multban felhalmozott gazdagság csak elenyésző mértékben fedezi a háború költségeit…?