Pedig

Ennek az írásnak csütörtökön, a mi időszámításunk szerinti áprilisban kellett volna megjelennie aktualitása miatt, mégsem így lett. Miért? A személyi vonatkozást – nem ok nélkül – elhallgatva, Önök miatt. Hogy a hét végén legyen módjuk átgondolni, megrágni, amit a Habsburg-sarj papírra, én számítógépre vetettem, pedig…

A 22 éves Habsburg Ottó királyfi politikai nyilatkozatában olvashatjuk, hogy „a nemzeti szocializmust a bolsevizmustól csak egy lépés választja el”. Írjuk e kijelentést a királyfi ifjúságának számlájára? Megtehetjük, de semmit nem érünk vele! Tegyük fel inkább azt a kérdést, hogy mekkora ez a lépés? A csak határozószó kicsinykét, nyúlfarknyit, minimálist sejtet, pedig…

A korabeli sajtó és a politika is, akárcsak a maiak többsége, szívesen von párhuzamot Hitler és Sztálin között. Mondjuk ki nyíltan: mindkettő „véres kezű diktátor” volt. A baj akkor kezdődik – és ez nem Ottó hibája –, amikor a nácizmust és a bolsevizmust (kommunizmust) egy kalap alá vonják, mondván, „Az egyik kutya, a másik eb!” Még a kiváló publicista, Ignotus Pál is azt írta, hogy a bolsevizmus nem baloldali mozgalom, közeli rokona a jobboldali forradalomnak! Mondják, talán vallják is ezt sokan, pedig…

A felszín Habsburg Ottó igazát hazudja. Ám: egy eleve antiszemita, világbirodalomra és - uralomra törekvő nárcista (ez nem nyelvbotlás) személyiség képviselte, emberek tömegének likvidálására tudományos alapossággal felkészült eszmerendszert és egy, ha gyakorlatában nem, de elméletében (és későbbi működésében) az emberek boldogulását megcélzó ideológiát nem szabad összemosni!
Válaszom Ottó királyfinak: hatalmas az a bizonyos lépés! És semmi pedig.