A textilgyárak termelésének 60%-át a nagykereskedelem, 40%-át a kiskereskedelem kapja a jövőben

Megváltoztatják a rendszert, amellyel ma történik a textil nagy- és kiskereskedők áruval való ellátása.
A közönség ellátása érdekében a textilkereskedelem áruszükségletét viszonylag folyamatossá és biztonságossá kívánják tenni. A megoldás az, hogy a gyárak textiltermelésének 60%-át kapják a jövőben a kijelölt textilnagykereskedők, 40%-át pedig a kiskereskedők.

A gyárak, mint ismeretes, a multban is tartottak fenn bizonyos kapcsolatokat
a kiskereskedelemmel, központi eladási irodájuk révén. Vannak kiskereskedők, akik már a multban is közvetlen összeköttetésben álltak az egyes gyárakkal. Ezek a kereskedők a jövőben is közvetlenül a gyárak részéről részesülnek anyagellátásban.

Valamennyi textilszakmai kategória számára megállapítanak minimális kontingenst,
de bizonyos mennyiségeket a gyár szabad dispoziciójára hagynak. Az így szétosztott áruról is nyilvántartást kell vezetni, ebben a vonatkozásban is be kell tartani a keresztény – nemkeresztény arányszámot, az elosztás tehát az egész vonalon ellenőrizhető lesz.

A m. kir. Kereskedelmi Hivatalban most alakítják meg az osztályt,
amelynek főleg az lesz a feladata, hogy a hatvan-negyvenszázalékos beosztást és a többi korlátozást ellenőrizze. Az osztálynak azonban nemcsak a textiláruk, hanem a többi jegyhez vagy engedélyhez kötött áruk kereskedelmi forgalmát is szigorú ellenőrzés alá kell vonnia.