A dolhai ütközet - 1703 junius 7.

1703 junius 7-ike nevezetes időpont a Rákóczi-féle kurucz szabadságharcz történetében. Ezen a napon határozta el végképen a Lengyelországban bujdosó Rákóczi, mint emlékirataiból tudjuk, hogy haza jön és maga veszi kezébe a fölkelés zászlaját; ettől a naptól számította a nyolcz évig tartó nagy nemzeti küzdelem megkezdődését s ép ezért erre datáltatta vissza a csak később, 1704-ben kelt nagyhírű Recrudescunt manifesztumot is. És ezen a napon történt az első nyilt és nagyobb jelentőségű összeütközés kurucz és labancz között a máramarosmegyei Dolha községnél.

Az általános elégedetlenség, különösen az ország felső éjszak-keleti részén, már kora tavasz óta tartó és egyre nagyobb arányokat öltött. Az eddig csak szétszórtan, erdőkben, nádasokban bujdosó kuruczok száma junius elején már mintegy 6000-re növekedett. Esze Tamás és Kiss Albert gyűjtötték a lázongó népet az általuk május hó derekán Rákóczitól hozott zászlók alá.

A mind fenyegetőbbé váló mozgalom elfojtásában főképen Károlyi Sándor szathmári főispán buzgólkodott, bár a nép szomorú állapotáról nagyon is meg volt győződve, mint azt egy Bécsbe küldött emlékirata tanusítja.

"Méltóztassék figyelembe venni a szegény népet, - irja egyebek közt, - mely majdnem általánosan a kétségbeesés végső széléhez közeledik, hogy immár sem Istennel, sem a császári fölséggel, sem a megyei tisztviselőkkel, - hallgatok a földesurakról, kiket, ha lehetne, egytől-egyig kiirtana, - de még saját életével sem gondol; némelyek elkeseredésökben kötéllel vetettek véget unott életüknek…"

A kuruczok egy része a beregi és ungi erdőségekben s a határszéleken táborozott, várván Rákóczit a "Messiás"-t, akihez újabb követséget küldtek Lengyelországba. A másik részszel, mintegy 1000 emberrel, Esze Tamás junius első napjaiban Máramarosba ment a Törökországból Moldván át hazatérő Thölöly-féle bujdosók fogadására. Mikor Károlyi erről értesült, fölszólította a szomszédos Ugocsa, Bereg, Szabolcs és Máramaros vármegyéket, hogy állítsák talpra bandériumaikat a lázadók ellen. Szava azonban csak gyönge visszhangot keltett. Egyedűl Ugocsa állított föl egy századot Csáky István főispán vezérlete alatt.


A szathmáry és ugocsai, mintegy 500 főnyi banderiális sereggel indúlt el Károlyi junius 6-ikán Eszé-ék üldözésére. Beregen a Thierheim-gyalogezred két százada és a Montecuecoli-ezredből néhány század vasas német csatlakozott még hozzá. Ezzel a körülbelűl ezer főre rúgó, de jól fölszerelt és begyakorlott csapattal támadta meg Károlyi junius 7-ikén, Úrnapja délutánján négy-öt óra tájban Dolhánál Esze Tamás kurucz csapatát, a mely roszúl gyakorlott, fegyelmezetlen s jobbára csak kaszákkal és vasvillákkal fölszerelt gyűlevész népségből állott. Az első heves lovasrohamot és sortüzet még kiállta a szivós kurucz had, de a második támadás elől már meghátrált és fejét vesztve menekült a szomszédos erdőségekbe.

Károlyi diadalmasan tért vissza Szathmárba s onnét a három zsákmányúl ejtett Rákóczi-zászlóval Bécsbe sietett, hogy jelentést tegyen a győzelemről. A zászlókat ünnepélyesen nyujtotta át Leopold császárnak, majd a császárné s József ifjabb király előtt tisztelgett. Audiencziát kért és kapott Savoyai Eugénnél, Kaunitznál, Kollonicsnál, az összes udvari méltóságoknál. Mindenütt kegyesen fogadták, dicsérték hűségét és vitézségét, melylyel a lázadást letiporta. De Károlyi több eredményt akart a puszta dicséretnél. És becsületére válik, hogy nem üres kitüntetés, csillogó érdemjel után óhajtozott. Adóelengedést s az elviselhetetlenűl sulyos terhek mérséklését kérte vármegyéje számára.

Bezzeg egyszerre megváltozott most a helyzet. Az imént még oly barátságos miniszterek állig begombolkoztak s előbb suttogva, majd nyiltan meggyanusították a dolhai győzőt. Azt mondták, hogy az egész győzelem mese, a mit Károlyi koholt, azokat a zászlókat sem a kuruczoktól vette el, hanem valamely régi fegyvertár limlomja közűl kerítette elő az udvar kegyeire áhitozó főispán úr…
Egy nagy eredménye azért mégis volt a dolhai harcznak és Károlyi bécsi útjának. A hiúságában vérig sértett büszke főúr, aki alázatos labanczként lépett be a császárváros kapuján, mint haragos kurucz jött ki rajta.

A Beszkidek bérczein át egy másik kurucz is közeledett már akkor a honi föld felé: II. Rákóczi Ferencz. Útjok nem sokára találkozott s el sem vált Majthényig.
L. G.