Megkezdődtek a motorvezetéses versenyek

A Millenáris pályán újból feldübörögtek a motorok, hangos zakatolás zaja hallatszott ki a környékre és a legjobb magyar kerékpárosok megint felsorakoztak, hogy a motorok „uszályában” felvegyék egymással a küzdelmet.

Itt látjuk Szekerest, a motorvezetéses harcok egykori hősét, aki azonban ma már nem játszik vezető szerepet (az egyik filmgyár alkalmazottja és nincs ideje trenírozni). Patakit, a „gyermekembert”, aki tavaly sorozatos győzelmekkel tűnt fel és Nagy Bélát, aki mint „egyszerű” kerékpáros nagy eredményeket ért el és – ami ritka eset – motor után is remekül ment. A társaságot Liszkay, a Törekvés ismert jeles versenyzője és Kárász (Postás) egészítették ki.

Izgalmas pillanatok telnek el, amíg a korábban elindított versenyzőket elérik a motorvezetők és a „csatlakozás” megtörténhet. Sok függ ettől, néha szinte az egész verseny sorsa eldőlhet a jó kapaszkodáson. Hamarosan kialakul a sorrend. Nagy Béla hamarosan az élre kerül. Vezetője Mazék, aki régebben szintén jó nevű kerékpáros volt, most, mint motoros is ügyesen

végzi munkáját. Eleinte Szekeres a második később azonban visszahanyatlik és kialakul a végső sorrend: Nagy-Pataki-Liszkay. És hiába próbál egyik vagy másik támadni, a „rámenés” mindig balul sikerül és rendszerint nagy „úszás” a kísérlet vége.

Két 20 kilométeres versenyt is tartottak, mind a kettőnek ugyanez volt a végeredménye csak éppen a második motorvezetéses futamban Szekeres érkezett be harmadiknak.

A verseny nem volt olyan érdekes és izgalmas, mint régebben, emellett túl hamar kialakult az eredmény, nem akadt tehát izgalmi alap. Ennek ellenére úgy hisszük, hogy a motorvezetéses versenyeket helyes volna állandó műsorszámmal beiktatni, mert a közönséget mégis csak az érdekli elsősorban.

Az Aranykerék-verseny harmadik fordulójában a Postások legyőzték a WMTK kerekeseit, a BESzKÁRT versenyzői pedig a Sólyom együttesét. Ez az egyesületközi küzdelem is nagy érdeklődést keltett és ügyesen összeállított versenyszámával szintén alkalmas a kerékpársport népszerűsítésére. A többi szám jól egészítette ki a versenyt.