A jobbra hajtás bevezetett a közúti közlekedésben

Jobbra hajts!

A magyarországi közúti közlekedésben nagyfontosságú változás történt a napokban. Az eddigi baloldali hajtás helyett a jobbrahajtás lépett életbe. Egész Európában mindenütt a jobbrahajtás elve szerint közlekednek már a járóművek és eddig csak Magyarországon maradt meg a balrahajtás.

Fontos nemzetközi érdekeink elengedhetetlenné tették, hogy mi is bevezessük a jobboldali közlekedést. Az új hajtási rend bevezetésénél külföldi példák tapasztalatait hasznosította a kormány, így külföldi példák szerint történik az az intézkedés is, hogy az ország két részletben tér át az új forgalmi irányra.

Vidéken már július hatodikán életbe lépett az új közlekedési rend, míg Budapesten és környékén csak november hónap folyamán történik meg a közlekedési irány megváltoztatása. A fővárosban azért késik a jobbrahajtás bevezetése, mert nagyon sok átalakítási munkát kell végrehajtani és ez legalább 4-5 hónapot vesz igénybe. Az illetékes szervek sikerrel oldották meg az új forgalmi rend bevezetésével felmerült összes problémákat.

Különösen a kétféle hajtási irány határvonalánál adódott sok munka. 23 főútvonalon és pár helyi földúton akadt ilyen jobbra- és balrahajtási találkozópont. Ezeket a pontokat a helyszínen jelölték ki úgy, hogy mindig egyenes útszakaszra kerültek, messziről láthatók és aránylag gyengébb forgalmú útszélekre jutottak.

Az illetékes szervek sebességcsökkentésre figyelmeztető táblákat, veszélytjelző háromszögeket, azonkívül 200 és 100 méterrel az átmeneti pontok előtt hatalmas előzetes figyelmeztető felírásokat helyeztek el és ezek felhívják a közönség figyelmét arra, hogy az átmeneti pontnál az úttest másik oldalára kell áttérni.

Az átmeneti pontoknál, a burkolatra mázolt nyilak jelzik a követendő irányt és ugyanott állandóan közlekedési csendőrség irányítja a forgalmat. A nagyarányú előkészületekből látható, hogy az illetékes szervek mindent megtettek a közúti forgalom zavartalan és balesetmentes lebonyolítására.