Az anyaggazdálkodás szolgálatába állítják az ifjúságot

A magyar ifjúság korszerű kiképzése érdekében nagyszabású intézkedéseket hajtanak végre az illetékes tényezők és ennek a programnak a keretében különös nagy súlyt vetnek a gazdasági tudás fokozott biztosítására és arra, hogy az ifjúságot is beállítsák az anyaggazdálkodás szolgálatába. Már régebben megalakították az úgynevezett diák kaptár intézményét és most olyan tervek merültek fel, amelyek ezt az intézményt nagy arányokban kifejlesztik és ezen keresztül értékesítik az ifjúság, elsősorban a leventeifjúság szorgalmát, közreműködési készségét az országos anyaggazdálkodás tökéletesítése érdekében. A terv alapvető intézkedéseket tartalmaz a leventeifjúságnak egyes anyagok gyűjtési, termelési szervezetében való hasznosításáról.

Magyarország anyaggazdálkodása szempontjából felbecsülhetetlen jelentősége van annak,
ha többszázezer lelkes, erre is kiképzett, jószándékú ifjút sikerül bekapcsolni ezekbe a gyűjtő és termelő akciókba. A mozgalom elindítása egy felállítandó levente ellátási szerv keretében történnék meg. Az új szerv szövetkezetként működnék az O.K.H. kötelékében, anyagi alapjairól elsősorban a leventeintézmény fenntartására kötelezett közületek gondoskodnának. Részt venne a jegyzésben maga az O.K.H. is, magánemberek számára is lehetőséget adnának az üzletrészjegyzésre, de maguk a levente-egységek nem jegyezhetnének üzletrészt. Kb. másfélmillió pengő gyűlne össze minimálisan ezekből a jegyzésekből, egy üzletrész értékét 40 pengőre kontemplálják.

A felállítandó levente ellátási szerveknek jól kiépített belső organizációja lenne.
A központi vezetőséget igazgatóság és felügyelőbizottság támogatná a munkájában, továbbá egy erre a célra alakítandó végrehajtó bizottság. Az új intézmény anyagi prosperitását az a gondolat alapozná meg, hogy a leventeszükségleteket akár a leventeintézményekről, akár pedig annak egyéneiről van szó, a jövőben kizárólag a levente ellátási szervnek az útján szereznék be. Ez a szervezet szállítaná a szükséges cikkeket, amelyeket azután az O.K.H. illetékes tagszövetkezete bocsát a községi elöljáróság rendelkezésére. A leventefelszerelés ügyét tehát ilymódon egységesítenék a jövőben és ennek a nagyszabású gazdasági folyamatnak a keretében nemcsak a leventék számára szükséges beszerzéseket tennék olcsóbbá, hanem oly sok irányban vonnák be a leventéket a gazdasági tennivalók lebonyolításába, hogy ezzel gazdasági tapasztalataikat, ismereteiket is nagymértékben növelnék.

Rengeteg olyan anyag van, amelynek az intézményes gyűjtésével a levente ma a hazának tesz szolgálatot.

Vas, fém, csont, papír, gumi, bőr, rongy, kenyér, parafa, üveg, kemény konyhai hulladék gyűjtése lenne aktuális főképp a városokban élő leventék részéről, míg a falvakban lószőr, tojáshéj, csonthéjas magvak, fenyőgyanta, különféle tollak, sörte gyűjtésével szolgálhatnák a leventék az ország közgazdaságát.

Gondolnak arra is, hogy a gyűjtési munkát két részre csoportosítják:
együttes gyűjtés keretében, bizonyos nagyobb időközökben szednék össze a használt tárgyak egész sorát: cipőt, ruhát, üveget, konzervdobozt, kiselejtezett papírokat. Az egyéni gyűjtés keretébe utalják azt a munkát, amely napraforgómag, tökmag, ricinusmag, szőlőmag, dinnyemag, borkő, dióhéj, csalán gyűjtésével segítené elő a magyar termelést. Természetesen a begyűjtött anyagért ellenértéket kapnak azok, akiktől az anyag származik. A levente úgynevezett kaptárjeggyel fizetne, amely a levente ellátási szerv helyén kerülne időközönként beváltásra.

Nagy gondot fordítanának az illetékesek arra,
hogy ezzel a gyűjtéssel kapcsolatosan semmiféle csorba ne essék azoknak a szempontoknak a szolgálatán, amelyek a leventéből katonás szellemű, mindenféle spekulációtól távolálló, áldozatra és tettrekész magyar ifjút kívánnak formálni. A leventeifjú is részesül jutalomban, de kellő szerény mértékben, csakis a munkája arányában és csakis az illetékes leventeparancsnokság útján.

A levente ellátási szervezet gondoskodik olyan import cikkekről is,
amelyekre a leventéknek szükségük van, amelyekhez azonban ma csak körülményesen lehet hozzájutni.

Értesülésünk szerint ennek a teljesen újszerű és minden tekintetben nagyszabású szervezetnek a megalakulása
igen előrehaladott stádiumban van és a leventemozgalmat irányító tényezők abban a meggyőződésben dolgoznak levente ellátó szerv és beszerzési szövetkezet felállításán, hogy ezzel olyan anyagokhoz juttatják az ipart, amelyek másképpen aligha lennének összegyűjthetők, a levente ifjakat pedig olyan gazdasági ismeretekkel és tapasztalatokkal látják el, amelyeknek a segítségével az életben is könnyebben boldogulhatnak.