Javaslat a fedezetlen házassági kölcsönök biztosítására

A Nép- és Családvédelmi Alap által éltrehívott Közjóléti Szövetkezeteket a kormányrendelet felhatalmazza, hogy az év eleje óta olyan házasulandó jegyesek részére, akiknek együttes jövedelme a havi 300 pengőt meg nem haladja, bútorbeszerzés, vagy megélhetésük megalapozásának céljaira páronként 1000 pengő házasodási kölcsönt folyósíthatnak. A kölcsönök összege országszerte milliókra rug.

A házastársaknak ígéretet kell tenniök arra,
hogy a második évtől kezdve kamatmentesen havi egy százalékos részletekben visszafizetik a kölcsönt, amelyekre az ígéreten kívül semmi fedezet nincs. A kölcsönből az első gyermek után 10, a második után 20, a harmadik után 40 százalékot leírnak. A Közjóléti Szövetkezeteknek arra sincs biztosítékuk, hogy ha a családfenntartó meghal, visszakapják-e a pénzüket.

Biztosítási körökben célszerűnek látnák,
ha a családfenntartó idő előtti elhalálozása esetére életbiztosítást kötne a Közjóléti Szövetkezet javára. Nem tőkebiztosításra gondolnak, hanem 10 évi tartamra szóló rizikó-biztosításra, amely a korábbi elhalálozás esetén a még fennálló hátralékra terjedne ki. Az ilyen biztosítás díja néhány ezrelék, tehát olyan minimális összeg, amelyet az adós könnyen elbír, miután a kölcsönt amúgy is kamatmentesen kell visszafizetnie.

A biztosítást különösen az tenné olcsóvá,
ha az ország összes közjóléti szövetkezeteit illetően egységesen lehetne lebonyolítani. A biztosító vállalatok – mint értesülünk – javaslatot tettek erre vonatkozóan a Nép- és Családvédelmi Alap vezetőségének.