A malmok regale-jogának megszüntetése

Érdekes megállapításokat közöl dr. Karácson Jenő, az Őskeresztény malmok Szövetségének az igazgatója „Elavult kiváltságok a malomiparban” címmel.
Cikkében megállapítja, hogy ma is többszáz olyan malomipari vállalat működik az országban, amely nem tartozik az ipartörvény hatálya alá, amelyekre tehát az ipartörvényt módosító rendelkezéseket sem lehet alkalmazni, sőt az ipartörvény rendészeti és magánjogi szabályait sem.

Az egyik csoportba tartoznak a földesúri malomjogok, másképpen malom regál-jogok.

Ez a királyi kisebb haszonvételi jogok sorában szerepelt annakidején azzal, hogy az ingatlan mindenkori tulajdonosát illeti meg.

A másik csoportban találjuk az ú. n. gazdasági malmokat és darálókat.

Ezeknek sem kell telepengedélyt szerezniök, sem iparjogosítványt váltaniok, a nyolcórás munkaidő, a legkisebb munkabér, a fizetéses szabadság és a gyermeknevelési pótlékról szóló törvények és rendelkezések sem vonatkoznak rájuk. Ezekre a malmi zártszám rendelet sem vonatkozik.

Érdekes, hogy ezeken a passzív jogokon kívül aktív jogai is vannak a regále-jogon működő malmoknak.

Igy a regále-jog tulajdonosának beleegyezése nélkül olyan község területén, amelyben a malomüzlet a regále-jogok sorába tartozik, nem létesíthetők vízi vagy benzin, nyersolaj, gáz, vagy villanyerővel meghajtott malmok.

Dr. Karácson Jenő rámutat arra, hogy az ú. n. gazdasági malmokat, darálókat
a törvény csak annyiban köti meg, hogy tevékenységüket túlnyomóan saját termelvényeik feldolgozásához kötik. Az ilyen gazdasági malom tehát jogosan és nyugodtan dolgozhatja fel és hozhatja kereskedelmi forgalomba a saját termésű 300 vagón búzáját stb., de amellett még 290 vagón idegen, vagy vásárolt gabonát is, mert túlnyomó részt saját termelvényeit dolgozza fel.

Felhívja a cikkíró a figyelmet arra,
hogy így nem valósíthatók meg a racionalizálási és kontingentálási szempontok, nem lehet megakadályozni a túlméretezést és a kormány szociálpolitikai rendelkezésének sem lehet érvényt szerezni. Ezek államot alkotnak az államban. Dr. Karácson Jenő szerint „tökéletes jogrend a felsorolt kiváltságok megszüntetése nélkül nem képzelhető el”.