Anglia és India viszonyának elmérgesedése

London, augusztus 9.
(NST) Óriási többséggel fogadta el a kongresszusi párt pániindiai bizottsága szombaton délután Gandhi inditványát, amely szerint az angolok azonnal hagyják el Indiát. A 250 jelenlevő képviselő közül mindössze 13 szavazott a Mahatma javaslata ellen. A végső szavazást megelőzően számos módositás fölött döntött a kongresszus. Külön inditványt nyujtott be a kommunisták, akik azt kérték, hogy a Mohamedán Ligával dolgozzon a párt együtt. Az összes inditványokat a kongresszus elutasitotta.

Angol elutasitás az indiai határozattal szemben

Amsterdam, augusztus 9.

(Német Távirati Iroda)

Mint a brit hirszolgálat Ujdelhiből jelenti, az indiai brit kormány nem volt hajlandó a kongresszussal ennek feltételei alapján tárgyalni.

Vichy, augusztus 9.

(OFI) Az angol hirszolgálat megerősiti, hogy Gandhit, Nehrut, Azadot, Patelt és még néhány kongresszuspárti vezetőt Bombayben letartóztattak.

Bombay, augusztus 9.

(OFI)

Hivatalosan közlik. Bombay kormányzója az indiai kormánnyal egyetértésben letartóztatta Gandhit, valamint a pánindiai kongresszus munkabizottságának összes tagjait, aki résztvettek a bizottság legutóbbi ülésén. Gandhit magánlakásán, az ugynevezett Lagakhan-palotában tartóztatták le. Bombayben megtiltottak minden gyűlést és felvonulást. A rendőrség szétszórta a gyülekező tömegeket. A gyülekezők közül sok a nő. Egész Indiában megtiltották a pánindiai kongresszus munkabizottságának gyűléseit és összejöveteleit.