Érdekes angol állásfoglalás a második front kérdésében

Stockholm, augusztus 2.
(NST) Angol szempontból eddig a legvilágosabb állásfoglalást a második arcvonal problémájával kapcsolatban az Economist cimű lap közli. A figyelemreméltó cikk szószerint a következőket mondja:
- Az angol szigetet semmi körülmények között sem szabad kockára tenni. A rendelkezésre álló hajótér nagyon is világosan határt szab a katonai vállalkozásoknak. Azt mindenki megérti, hogy az Európa elleni invázió nélkülözhetetlen előfeltétele a légiuralom megszerzése a partraszállásra kiszemelt partvidék fölött, de azt még mindig nem veszik figyelembe, hogy az angol nép teljesitőképessége is korlátolt, hiszen az angol nép kénytelen volt csaknem az egész világon szétszórt arcvonalakat fenntartani és felfegyverezni.

A második arcvonal követelői azt hangoztatják, hogy négy-ötmillió angol katona tétlenül lézeng, de nincs szükség titkos értesülésekre annak megértéséhez, hogy mennyire tévutra vezetőnek az ilyen számadatok. Lehetséges, hogy valóban ekkora tömegeket hivtak be katonai szolgálatra, de ezeknek az embereknek legalább felét a flotta, a légierő és a polgári védelmi szervezet veszi igénybe. A többi csapatokból több mint egymillió a Közel-Keleten van, hogy támogassa a Szovjetuniót a kaukázusi arcvonal védelmében, biztositsa Szuezt és Indiát és védelmezze az egész világon szétszórt kulcsállásokat.

Az otthon állomásozó katonák minden fegyvernem keverékéből állanak. Akár akarjuk, akár nem, a Dünkirchen óta létesitett szárazföldi alakulatokat és légierőket elsősorban védekezésre kell használnunk. Az itthon állomásozó csapatok tetemes része ezenkivül a légvédelemnél kapott feladatokat. A hazai csapatoknak csak kis rész áll jól kiképzett, speciális osztagokból, amelyek az Európa elleni támadásnál számba jőhetnének. Könnyen lehetséges, hogy ezek az erők egyáltalán nem elégségesek arra, hogy tetemes német csapatokat vonjanak el a keleti arcvonalról.

Természetes, hogy az ilyenszerű mérlegelések általános jellegűek és hibásak is lehetnek, bizonyos azonban, hogy teljesen félrevezető az az elképzelés, hogy hatalmas hadsereg tartózkodik az angol szigeten, amely mint valami túlbuzgó vadászkutya, láncát tépi. Az ellenségnek még tulságosan sok hadosztálya van nyugaton.

Teljesen jogos az a megállapitás, hogyha a Szovjetuniót megverték, mielőtt még a németeket nyugaton leküzdhetnék, akkor a győzelem a legjobb esetben hosszu időre tolódik ki, a legrosszabb esetben pedig egyszerűen lehetetlenné válik és akkor ismét megjelenik a láthatáron Anglia inváziójának veszélye.

Semmit sem nyerünk azonban azzal, ha azokat a csapatokat, amelyeknek e veszély elháritása a feladatuk, előzőleg megsemmisitésnek tesszük ki. Meghiusult inváziós kisérlet csak valószinűbbé tenné az Anglia ellen irányuló inváziót. Az angol szigettámaszpont elvesztése, vagy csak megrongálása is viszont az össze szövetséges nemzetek számára, a Szovjetunióval együtt, a végső katasztrófát jelentené.

A továbbiakban a lap a hajótérkérdést tárgyalja és azt irja, hogy az életbevágóan fontos hajótér minden szövetséges kockáztatása csak a Szovjetuniónak nyujtandó segitség időpontját tolja ki. A szövetségeseknek ma az órával és a naptárral kell lóversenyt futniok. Az a kérdés, hogy még idejében beavatkozhatnak-e a Szovjetunió megsegitésére.