Rongynapok

A textilhulladékgyüjtés megszervezésével a polgári termelési front egyik legnagyobb jelentőségű kérdését oldotta meg a kormány.
Értékben, munkában, anyagban egyaránt rendkívül nagyszabású feladatot bízott a kormányzat ebben a tekintetben a Textilhulladék Beszerző r.-t.-ra, amely szervezettségével, jól összeválogatott szakembereivel és a gazdasági élet vezető egyéniségeivel megteremtett együttmüködése révén már eddig is kiválóan prosperált.

Munkatársunk kérdésére rendkívül érdekes, tartalmas interjúban számolt be
a Textilhulladék Beszerző r.-t. munkájáról, a rongynapok eredményeiről és a további programról Királyfalvi Gusztáv, a Textilhulladék Beszerző r.-t. igazgatója.

– Az Alföldről eddig általában azt tartották
– mondta Királyfalvi Gusztáv igazgató – hogy nem alkalmas terület a rongygyüjtésre. A mi tapasztalataink ezzel szemben azt bizonyítják, hogy az alföldi lakosság széles rétegeiben megértéssel és jóakarattal fogadják az akciót. Most fejeződött be a szegedi rongygyüjtési kampány. Az eredmény a várakozáson felül kedvező. Sikerült 3 vagón anyagot összegyüjteni. Ez nem annyira mennyiségi, mint inkább minőségi szempontból nagy érték. A gyáripar az ilyenféle anyagokat tudja elsősorban használni, mert ez kötőanyagokat tartalmaz, tehát fonási célra megfelelő. Sikerült Szegeden az, ami a rongygyüjtésben a legfontosabb, a háztartási hulladékot hívtuk elő, ez eddig szinte megfoghatatlan volt.

– Kiválóan eredményesnek bizonyult a leventéknek a textilhulladékgyüjtésbe való bekapcsolása.
A leventék előtt éppen úgy, mint a lakosság különböző rétegei előtt minden egyes gyüjtés során előadások keretében adtunk tájékoztatást arról, hogy a rongygyüjtés legfőbb célja a honvédség szükségleteinek biztosítása. A szegedi három vagón ebből a közös, vállvetett munkából született meg.

– Csongrádon is kiemelkedő eredményt produkált a rongygyüjtés,
úgyszólván órák alatt fél vagón anyagot sikerült összegyüjteni, ami figyelemmel a vidék kubikos lakosságára, nagy eredmény. Igaz az is, hogy szívvel-lélekkel belefeküdt mindenki a gyüjtésbe. A lakosság oly őszinte megértéssel fogadja célkitüzéseinket, hogy rongyanyagának egy részét ingyen bocsátja a lelkesen, nagy odaadással gyüjtő leventék rendelkezésére. Ebben az esetben mi a leventeközösség javára fizetjük ki az ellenértéket. A Csongrádon összegyült rongyanyagnak kb. 40%-át kaptuk ingyen, ami azt jelenti, hogy a leventeintézmény javára 1700 pengőt utalunk át. Sokan nem is tudják, hogy milyen fölösleges rongyanyaggal rendelkeznek és amikor a leventék közremüködnek ennek felkutatásában, készséggel bocsátják az akció rendelkezésére.

– A felvilágosítás és a tájékoztatás munkáját
– folytatta Királyfalvi igazgató – szolgálja a készülő nagyobbszabású filmünk is, amely nemcsak propagandajellegű lesz, hanem igen érdekesen mutatja be azt, hogy mit akarunk.

– Június 30-án kezdjük meg Kolozsvárott a textilhulladék gyüjtését
– mondta a továbbiakban Királyfalvi Gusztáv – és egy hónapon át szándékozunk folytatni Erdély különböző nagyvárosaiban, vidéki körzeteiben a gyüjtést. Kolozsvár lesz a központ. A hatóságok szeretettel karolják fel az akciónkat, a város megigérte, hogy saját jármüveit bocsátja a rendelkezésre. Ott még ezenkívül előny, hogy magának a Vitézi Széknek, tehát erkölcsi testületnek a kezében van a kulladékgyüjtési kerület. Igy a háztartásokhoz jobban hozzáférhet az akció. Komoly eredményre számítunk Erdélyben, elsősorban Kolozsvárott. Nemcsak azért, mert Kolozsvárnak ilyen akcióban még nem volt része, hanem mert tapasztalataink szerint a hazatért területek városai, községei rendkívül nagy megértést és érzéket tanusítanak a közösségi eszme iránt. Gyakorlati példáját láttuk ennek a szegedi tanyavilági gyüjtés alkalmával az idegen megszállás alól hazatért Horgoson. Másik tapasztalatunk, hogy a kisemberek általában jobb alanyai a hulladékgyüjtési akciónak, mert a bérházakban lakó városi elemeknek rendszerint módjuk sincs arra, hogy hosszabb időre eltegyék az ilyenfajta elhasznált textilanyagokat.

– Az erdélyi gyüjtést találkozóval vezetjük be,
amelyen részt vesz a textilhulladékgyüjtés kormánybiztosa, Göblyös tanácsos úr is, az Anyaghivatal kiküldöttjei, továbbá a Textilhulladékbeszerző rt. vezetősége és több igazgatósági tagja. Én előbb lemegyek Erdélybe, hogy még jobban megszervezzem a gyüjtést. Kolozsvárról Nagyváradra látogatunk el, sorra vesszük Erdély valamennyi városát. Kolozsvárra berendeljük valamennyi erdélyrészi körzetvezetőnket. Egy-egy városban, körzetben nem kötjük mereven napokhoz a gyüjtést, eredményesebbnek bizonyult a rugalmasabb megoldás.

– Budapesten – végezte érdekes nyilatkozatát Királyfalvi Gusztáv igazgató – szeptember 21-én lesz a nagy rongy-nap.
Reméljük, hogy a fővárosban is azzal a megértéssel és készséggel találkozunk, mint a vidéken. E hónap végén kezdjük meg a textilhulladék gyüjtését a hazatért Délvidék városaiban, Zomborban, Ujvidéken. Igy bonylítjuk le megfelelő időbeli és területi beosztással az országos gyüjtőakciót, amely, reméljük, kitüzött nagy, nemzeti fontosságú céljaink tekintetében meg is hozza a kivánt eredményt.