A legnehezebb munkálatok egyike: elkészíteni a bonyolult alakú és keresztmetszetű fémtartókból álló repülőgépvázat. Most lepnek sorompóba a szellemes szerkezetű önműködő szerszámgépek. A szerkezet megragadja a kellő méretűre vágott fémszalagot és egymásnak szoruló hengerek segítségével addig hajlítgatja, görbítgeti, amíg végül a megfelelő alakú tartógerenda lesz belőle.

A gyár nagy munkatermeiben egyszerre százával dolgoznak ezek a bámulatos automaták és végeláthatatlan tömegben ontják a repülőgépvázak alkotórészeit. Ugyanakkor hajlító-, sajtoló- és csiszológépek a váz borítására szolgáló duraluminium-lemezeket készítik el a tervrajzokban megadott méretek szerint. Sokezer repülőgépre való építőanyag gyűlemlik így egybe, bámulatosan rövid idő alatt. Kézierővel talán évekig tartana ennek az anyagnak a felhalmozása.

Hanem motor nélkül a legjobb repülőgép is tehetetlen ócskavas. Mialatt a műhelyek egész sora a törzs, a szárnyak, a kormányfelületek, a futómű és a sárkány egyéb alkatrészeit gyártja tömegszámra (így nevezik a repülőgépet akkor, amikor még csupán törzsből és szárnyakból áll), nos, azalatt más műhelyekben, zúgó szerszámgépek alatt, a motorok alkatrészei alakulnak ki. Századmilliméternyi pontossággal dolgozó esztergapadon kiesztergálják a motor főtengelyét, amely a hengerekben mozgó dugattyúk által emelt erőt forogva viszi át a légcsavarra.

Ugyanígy alakítják ki a hengereket és a motor számos más részét. Fülsiketítő süvítéssel mélyed a szerszám kőkemény éle az erős molibdén- és krómnikkelacélba, csakúgy száll mindenfelé a fémpor meg a fémforgács, de a munkás - semmivel sem törődve, - figyeli a szerszám harcát az anyaggal s közben fogantyúkkal, kerekekkel hajszálfinoman szabályozza a gép munkáját. Természetesen a motorgyártásban éppen úgy érvényesül a végletekig keresztülvitt futószalagrendszer, mint az üzem többi ágazataiban és szinte mindenütt szaporán pergő gépi szerszámokkal folyik a munka. De csak így születhetnek meg ezrével azok a motorok, amelyek azután életet lehelnek „sárkányokba”.

A sárkányépítőüzemben ezalatt már javában folyik a szerelési munka. Itt a légnyomásos fúró- és szegecselőgépek bugása és gépfegyverszerű kattogása az uralkodó hang, amelyekkel a munkások egymáshoz erősítik a váz gerendáit, a kész vázra pedig a borítólemezeket. Amikor a munkadarabok már hosszúra és szélesre nőnek, a szerelés színhelye a nagy központi szerelőcsarnok. Itt valamelyik falon, jól látható helyen, hatalmas óra mutatja a munkásoknak az időt. Minden munkáscsoportnak ki van osztva a munka egy bizonyos szakasza, amivel a megszokott időre, másodpercnyi pontossággal el kell készülnie. Az egyik helyen például féligkész törzsek állnak. Csak alsó részük van meg, a felsőt éppen most erősítik rá.

Egy felharsanó szirénajelre a munkásszakasz, avatott mozdulatokkal megragadja a földön heverő felsőrészeket és gyors, összetanult mozdulatokkal ráhelyezi a már meglévő féltörzsekre. Azután fürge kézzel megindul a két törzsfél összeszegecselése és csavarozása. Mire az utolsó csavart meghúzták, már újabb szirénahang jelzi a munkaszakasz végét. Most a munkások sietősen eltávolítják a törzsek közül a létrákat, állványokat, amelyekkel eddig dolgoztak és egy harmadik szirénajelre ütemes mozdulatokkal továbbgurítják a törzseket a következő munkahelyre, ahol más munkáscsoportok veszik át és folytatják a szerelést.

Ott is szirénajel irányítja pontosan, tornaszerű ütemre a munkát, míg csak a munkások be nem fejezték előírt feladatukat és megint tovább nem gurítják a törzseket a harmadik munkahelyre. Szorosan véve tehát nem futószalag szállítja a repülőgép alkatrészeit egyik helyről a másikra (ehhez túlságosan nagyméretűek), de a „futószalag-rendszer” nem is Jelenti mindig betűszerint a futószalag használatát. Csak azt, hogy a gyártás ütemesen folyik és a munkafolyamatok olyan fogaskerékszerűen kapcsolódnak egymáshoz, mintha valóban végtelen szalag vinné a munkadarabot végig a munkahelyek során.

Minden munkahelyen új és új alkatrészekkel egészül ki a sok száz törzs; mindenütt csiszolnak, simítanak, igazítanak, csavarnak rajta valamit, amíg végül az utolsó munkahely elhagyása után már ott állnak végeláthatatlan sorokban, teljesen készen, felszerelve és várják, hogy rájuk illesszék a szárnyakat, a motort, meg a légcsavart. Azalatt a gyár más műhelyeiben ugyanilyen rendszer szerint, a szárnyak vázát erősítik össze és borítják be erős fémlemezekkel. Mielőtt azonban felszerelésre kerülne a sor, előbb megvizsgálják, eléggé teherbíró-e a szárny.

Felerősítik egy gerendaszerkezetre s aztán súlyos acélkölöncöket aggatnak rá, mindaddig, míg a teher alatt meg nem hajlik, vagy be nem roppan. Ennek csak olyan hatalmas terhelés alatt szabad bekövetkeznie, amilyen a gyakorlatban, repülés közben, úgyszólván sohasem fordul elő. Ha a szárny megfelel ennek a próbának, bizonyosra vehető, hogy harc idején a legvadabb keringés, orsó, dugóhúzó, vagy zuhanás közben sem fog majd eltörni.

Hasonló teherpróbának vetik alá egyébként a gépmadárnak majd minden alkatrészét is, mielőtt beépítésére kerülne sor. Igy azután nem kell tőle tartani, hogy repülőgép éppen a legválságosabb pillanatokban nagyja cserben a legénységet. Természetesen nem minden gyárban és nem mindenfajta repülőgép gyártásánál követik ezt a sorrendet. Akárhányszor már a féligkész törzsekre is felszerelik a szárnyakat és a törzs vázát ezután borítják be. De akárhogyan, akármilyen sorrendben végezzék is a munkát, a lényeg ugyanaz: az ütemszerű, hajszálra kiszámított szakaszokból álló sorozatmunka, amelyet szinte vezényszóra, villámgyorsan dolgozó szerszámgépekkel végeznek a munkások.