A közellátási kormány hivatalos felfogását képviselő Közellátás Értesítő nagyobb cikkben foglalkozik az árrendezéssel és felveti a kérdést, hogy miért szabályozzák a kereskedelmet külön-külön megjelent bruttó haszonkulcs rendelkezésekkel és miért nem alkalmazzák országosan egységesen a fogyasztói árat.

A lap rámutat arra, hogy az egységes fogyasztói ár megállapítása általában igen kényes és bonyolult feladat.
Csak akkor könnyű, ha valamilyen nagy forgalmú közfogyasztási cikkről van szó, amelynek a termelését szabályozták és amit kevés gyár állít elő. Ilyenek a kartel-cikkek. Ezeknél a termelés megszervezését már az előállító gyárak készítették elő. Az egységes fogyasztói ár azonos termelői, eladói árat kíván. Tehát minden egységes árrendezés tulajdonképpen kényszerkartelt termel az előállítók között.

Felveti a cikk a kérdést, hogy az árucikket vagy a kereskedőt kell-e szabályozni a bruttó haszonkulccsal.
Annak természetesen elejét kell venni, hogy például a műszaki kereskedőnek, aki sokfélét árul, 20-30 féle haszonkulccsal kelljen számolnia. A gyakorlat megmutatja, hogy a bruttó haszonkulcsot célszerűbb a kereskedőre szabni, nem az árura.

Az árrendezés útja a lap szerint a következő: bruttóhaszonkulcsok megállapításával szabályozandók az egyes kereskedelmi szakmák, azután az így szabályozott csoportokból lépésről-lépésre kiemelendők egyenként a fontos közfogyasztási tárgyát képező árucikkek és azok ára az ország egész területére egységesen állapítandó meg.