40 játékfilmre sikerült anyagot biztosítani 1943-ra is

Kedvezően végződött a magyar-német filmbehozatali tárgyalás.
Az illetékes tényezőknek sikerült bitosítaniok a nyersanyagot ahhoz, hogy a magyar filmgyártás 1943-ban is ki tudjon hozni 40 filmet. A mindvégig rendkívül barátságos atmoszférában lefolytatott tanácskozáson természetesen nem lehetett a tavalyi mennyiséget biztosítani. Rendkívüli mértékben emelkedett ugyanis azoknak az államoknak az igénye is, amelyek eddig filmgyártással nem foglalkoztak. Propaganda-, kultúr- és oktatófilmre is olyan igények jelentkeztek, amelyek elől nem lehetett kitérni. A megtakarítást a játékfilm terhére kellett elérni.

Ez nem jelenti azt, hogy nem lesz annyi film, mint a mult évben,
csupán a kópiák számát fogják csökkenteni és messzebbmenő takarékoskodást kell bevezetni a filmek gyártása alkalmával is. A gyártók felelősek azért, hogy a kevesebb mennyiségű film felhasználása mellett ne csökkenjen a filmek minősége és ne veszélyeztessék a magyar film elért színvonalát. A kevesebb film problémájával a többi európai államoknak is épp így kell küzdeniök.

A magyar-német tárgyaláson sikerült olyan megegyezést létesíteni,
amelynek alapján sem a híradó filmek, sem a propaganda-, kultúr- és oktatófilmek számát nem kell csökkenteni, sőt a játékfilmek száma is marad a régi. 1943-ban tehát ugyanannyi film készül, mint az elmúlt évben. Olasz viszonylatban elhatározták egyes filmeknek olasz-magyar változatban való leforgatását is.