Kiáltsd világgá, semmi titkod,
csak, igazságod, az, legyen!
mondd hát ki bátran, minta szitkot,
rikoltsd fuldokló-dühösen:
századok jajja kér szavaddal
jogot és mártirkoronát
s ha intesz, jő vad áradatban
a nép, megállni bosszuját.
A te néped, mely ezredéve
hallgat s velem, im, színrelép,
csak arra várt, hogy most fejére
szavakból koszorút te tégy.
S mert ökölrázó istenednek
a legtöbb épp hogy nem kevés:
hirdesd hitét, hogy ő a kezdet
s a vég, a beteljesedés!
Nocsak bátran! Ha szavaidhoz
kellő mellbőséged leszen
s mondod a jelszót, mint a szitkot,
a jövendő neked terem.
De előbb, mert tapasztalásból
a falut még nem ismered,
eredj s tanulj a nép fiától
emberséget és illemet.
KERESZTURY DEZSŐ.
EGY NEOGENTRY IFJÚHOZ
Az állampolgárságot nagyatyád,
az ipszilont atyád szerezte meg,
te a pecsétgyűrűt s most bajszos keccsel
csapod össze bokád: „mély tisztelettel”
oly egyszerű ez, mint az egyszeregy.
Az ország dolga lesz majd birtokod
- erre készülsz - s egy zsíros hivatal:
a híg leckén könnyen túl is jutottál,
„nép”, „közösség”, „nemtzetsors” szajkolod már
s ha böffensz is „sajátos magyar”
Nem így volt mindig. Kiknek örökén
kukorékolsz most, szemtelen szemes,
azt tanították s szavuk tettel ért fel:
„Ne népedből élj, hanem érte égj el
s az áldozat-jogán légy úr s nemes!”
Mit tudsz te erről?! Fecsegsz s azt hiszed,
szavadnak nagy, országos súlya, van;
pedig magyar szó sincs, mely illenék rád
s úgy tünsz el, hallva a kor zord parancsát,
mint evezőről vízcsepp, nyomtalan.
KERESZTURY DEZSŐ
