Bernáth Aurél az absztraktbművészetek korából

Más folyóiratokban megjelenő és művészeti tárgyú cikkek ismertetésével nem szoktunk foglalkozni. Vannak azonban kivételes esetek. Elsősorban is az olyan, ha valamelyik kiváló művészünk foglalkozik akár közérdekű művészeti kérdésekkel, akár művészetének kialakulásával. Ez a kettős eset forgott fenn Bernáth Aurél ama cikke tekintetében is, amely az Esztétikai Szemle VII. 1-2. számában jelent meg.
Tudjuk, hogy az impresszionizmus ízléshullámának elapadása után a művészetben egy éppen olyan mélyreható forradalom jelentkezett, mint amilyen valamikor az impresszionizmus volt.

Abstrakt törekvések izgatott kora következett, melyben egyszerre felfordult a művészetben is minden megszokott. Ezekbe az izgatott időkbe esett Bernáth Aurél pályájának kezdete. E kor művészetének kialakulása és lassú kihamvadása pedig meg ma is egyike a nem teljesen tisztázott kérdéseknek, de egyúttal a legérdekesebbeknek is. Láz volt, amely elmúlt, de olyan tisztulást, olyan virágzást, majd gyümölcstermést készített elő, amelynek eredményeiben ma igaz örömmel gyönyörködhetünk.

Bernáth cikke igen érdekes megfigyeléseket és megállapításokat nyújt es módot ad arra, hogy egy kiváló alkotóművész vallomásainak segítségével közelíthessünk meg igen összetett és nem könnyen megfejthető jelenségeket. Művészember írta, akinek ez a kor és a belőle kialakult új festészet élete volt, művészember, aki nemcsak az alkotásban, hanem annak magyarázásában és megértésében is kiváló.

Bizonyára lesznek nehányan, akik még ma is benne élnek az abstrakt művészetek forradalmi lázában és árulásnak fogják tartani Bernát vallomásait az egykori ideálokkal szemben, mert még ma is többre tartják minden kiérett és kiegyensúlyozott értéknél azt a rosszat és tehetségtelent is, amiben forradalmi szembefordulást látnak, különösen ha valami intellektuális teorema motoszkál benne. De sokkal többen lesznek azok, akik örömmel érzik át, hogy a láz nem lehet állandó állapota egy egészséges organizmusnak, a legkevébbé pedig a művészetnek, mely nem betegség, hanem az emberi életnek mindenkor legmagasabb megnyilvánulása.