|
A bolgár írók Budapesten
ÜDVÖZLÉS Mikor a huszas évek elején először utaztam Párisba, egy bolgár író volt az utitársam. Megdöbbentett, hogy mennyire ismeri az egész nyugati irodaimat; sok francia költő nevét - például Francis Jammesét már az ő szájából hallottam először. A bolgár irodalom azóta is ennek az írónak g képében él bennem. Ő jelképezi azt a tisztes áhitatot és hűséget, amelyet a középeurópai és balkáni népek éreznek az egyetemes európai kultúra iránt. A Nyugat nem becsüli eléggé bennünk ezt a hűséget és szeretetet, becsüljük tehát legalább egymásban. De még inkább becsüljük meg egymás ősi kultúráját. A bolgár s a magyar nép egyaránt a népzenén keresztül fedezte fel, hogy több évezredes önálló, magas kultúrája van s hogy kultúrtörténete korábban kezdődik, mint a haza története. A magyar nép a római műveltség magyarországi maradványait asszimilálta, a bolgár nép az ógörög s a kisázsiai műveltség számos balkáni emlékét. De az asszimilált műveltség mellett mindkettő sajátos, ősi kultúrát is ápol. E műveltség felé találtuk meg az utat az utolsó negyedszázadban a népzenén keresztül. A bolgár nép egy átlag magyar számára a földművelés legmagasabb formáit jelképezi, a kertészetet. A kertészet a természet kultúrája: a legszebb foglalkozás, amit Voltaire boldogtalan embertársainak ajánlhatott. S minthogy a művészet mindig a természet utánzása, a bolgár művészet abban a kiváltságos helyzetben van, hogy a legkultúráltabb természetet tükrözi.
Mi ezt a művészetet nem ismerjük eléggé. Ez a mi hibánk, a mi igen magas hibánk. Reméljük, hogy bolgár és a magyar írók barátsága végre feloldoz e hiba alól. A bolgár kertészek gyönyörű rózsákat varázsolnak a vázáinkba, itt az ideje, hogy a bolgár irodalom rózsái is a könyvespolcainkon virítsanak. |