A nyomozás eddigi adatai szerint elmebeteg volt a rákospalotai tömeggyilkos

Kedden rendőri díszpompával temetik el a tragikus sorsu Takács József próbarendőrt- A gyilkos drámai bucsu sorai- A sebesült áldozatok a javulás utján

A rendőrséget még vasárnap is a rákospalotai tömegvérengzés foglalkoztatta. A három halottat: Takács VII. József próbarendőrt, az idős Németh Zsigmondnét és magát a gyilkost, Kövics Józsefet még szombaton délután beszállították a törvényszéki orvostani intézetbe, ahol valószínűleg hétfőn fogják őket felboncolni.

A sebesült áldozatok állapota óráról órára javul, ugyhogy valószínűleg sikerül őket az életnek megmenteni. Németh Zsigmondot, a 64 éves nyugalmazott főkalauzt, akit Kövics nyolc revolverlövéssel megsebzett, még szombaton este sikerült a MÁV- kórházban kihallgatni, de a tragédia tulajdonképpeni okára nem tudott ő sem feleletet adni.

Németh Zsigmond vallomásában azt állította, hogy Kövicsnek nem volt semmi oka a borzalmas bűncselekmény elkövetésére, mert Kövicsné nem lakott náluk, ennél fogva nem is ismerkedett meg ott senkivel, így a férjnek nem volt oka féltékenykedésre. Különben is Kövics teljesen nyugodtan viselkedett egész este, barátságosan elbeszélgetett velük, majd 11 óra tájban a földre vetett ágyba lefeküdt és csak éjféltájban, mikor már mindenki aludt, kezdett dühöngeni és revolverével hadonászni.

Németh Zsigmond vallomásából és több más adatból arra következtet a rendőrség, hogy
Kövics József hirtelen megzavarodott és elmezavarában rendezte a vérfürdőt.

A rendőrség megállapítása szerint Kövics azzal kopogtatott be Némethékhez, hogy szállást kért és előadta azt is, hogy kölcsönt szeretne kapni Némethéktől. Kívánságát teljesítették is s így semmi oka nem volt arra, hogy éjszaka revolverrel támadjon a házbeliekre.

A rendőrség tegnap délután alapos helyszíni szemlét tartott a rákospalotai házban. Abban a szobában, ahol Kövics József a rendőrök elől elbarikádozta magát, rengeteg elszórt cédulát találtak. Ezekre a cédulákra a gyilkos kusza vonásokkal különböző bucsu sorokat irt.

Megszólítás nélkül írta ezeket a sorokat, tartalmuk után ítélve, néhányat a rendőrségnek, többet pedig feleségének szánt. Amint megállapították, körülbelül 40-50 cédulára firkált ilyen sorokat, hol egy boríték szélére, hol egy számladarabra, vagy számolócédulára, ami éppen kezébe akadt. Az írás módjából megállapítható, hogy Kövics elvesztette józan eszét és őrültségében követte el megdöbbentő tettét. A legtöbb cédula olvashatatlan, mert egymásra írta a sorokat, átirt egyes részleteket, ugy hogy csak 8-10 céduláról állapítható meg, hogy voltaképpen mit akart közölni a gyilkos.

Ilyen mondatok olvashatók Kövics bucsu sorai között:
„Nagyon szerettem volna a frontra kerülni, de nem sikerült. A kisleányt vegyék el az anyától. Saját hibámon kívül történt sok minden. Sajnálom, hogy ártatlan emberek halnak meg.
Nem tudom, hogy miért történt velem, Kedves Máriám, ne haragudj, így kellett ennek lenni.
Adják a feleségemnek a pénzt. Nem mulattam: ennyi pénzt eltettem, nem tudom pontosan, hogy mennyi, de ez a tiéd. Körülbelül 75 pengő.
Nem tudom, mindenki banditának gondol, de ha tudnák, hogy min mentem keresztül.”

Amint a gyilkosság rekonstrukciójánál kiderült, ezeket a sorokat Kövics József azalatt a háromórás tűzharc alatt vetette papírra, mialatt a rendőrök ártalmatlanná igyekeztek őt tenni. Az ablaknál állva lövöldözött kifelé és amint néhány percnyi ideje volt, hátra szaladt és sebtében leírt néhány sort, azután visszarohant az ablakhoz és tovább lövöldözött.
Az ujpesti gróf Károlyi- kórházban fekszik Pálinkás Albert rendőrtörzsőrmester, akit ugyancsak Kövics lőtt le. A rendőrfőtörzsőrmesteren szombat délutántól vasárnap reggelig több ízben hajtottak végre vérátömlesztést.

Vasárnap a rendőrfőtörzsőrmester már tul volt az életveszélyen. Nem haslövés érte, amint eleinte hitték, hanem a gyilkos golyója egyik aortáját roncsolta szét és ennek következtében rengeteg vért vesztett. A hiányzó vér pótlására négy önkéntesen jelentkező rendőrtől vettek vért számára. Állapota miatt azonban még mindig nem lehet kihallgatni.

A tragikus sorsu Takács VII. József próbarendőrt holnapután rendőri díszpompával temetik el a Mosonyi- utcai rendőrlaktanya udvaráról. Takács József 1940 januárjában lépett, mint próbarendőr az államrendőrség szolgálatába. Civilben erdészgyakornok volt, miután pedig katonai éveit a tüzérségnél leszolgálta, a rendőrségnél jelentkezett felvételre. Egyike volt a legszorgalmasabb fiatal rendőröknek, aki a rendőri tanfolyamot jeles eredménnyel végezte el és a legjobb minősítéssel került a karhatalmi zászlóaljhoz. A rendőri épületekre a gyász jeléül kitűzték a fekete lobogót.