A BBTE mellett a BKE is bekerült az országos bajnokság döntőjébe

Vasárnap került sorra az utolsó Budapest-bajnoki jégkorongmérkőzés. A BKE és az FTC játszotta ezt a fontos mérkőzést, amely hivatva volt eldönteni, melyik csapat fog részt venni az országos bajnokságban. Az FTC-ből hiányzott Tele, aki nemcsak a ferencvárosiaknak, hanem a válogatottnak is egyik erőssége.

Ez meg is látszott a játék képén, mert az FTC egy valamire való csatárral esetleg meg is verhette volna a BKE-t. Az első harmadban állandóan az FTC támad, Csák dr. azon bár nagyszerűen véd és így bizony sorra elvesznek a jobbnál-jobb helyzetek.

A második harmadban aztán feljön a BKE. Gyors csatárai, főleg pedig Gosztonyi és Móricz révén egymásután vezetik a veszélyesnél veszélyesebb támadásokat és Gosztonyi lövésével szemben még a kitűnően védő Kászonyi is tehetetlen. A harmadik harmadban a BKE már úr a pályán. A további gólokat Móricz, majd Endrei I. lövi.

A BKE-isták örülnek, hogy ők játszanak az országos bajnokságban, amelynek várható küzdelmeiről Csák dr. így beszél:
– Majd a bajnokságban megmutatjuk, hogy vagyunk olyan jók, mint a Budapest-bajnokságot nyert BBTE csapata!

Pálfalvi (FTC) ezeket mondja:
– Telét, legjobb csatárunkat, sajnos, nem tudtuk pótolni. Sem Szabó, sem Szögyén nem tudott mit kezdeni a kapu előtt a koronggal.